Puskás mindent vitt

A Puskás Akadémia előbb a Nike Premier-kupa első napjának leggyengébb, majd legjobb alakulatát is tizenegyesekkel győzte le, az MTK-t azonban már nagy fölénnyel, 2-0-ra a döntőben, így megnyerte a tornát. A legjobb csapat és kapus, valamint a gólkirály is a felcsúti alakulatból került ki.

Nagy-Pál Tamás Az U15-ös korosztálynak rendezett Nike Premier-kupa nyolcas döntőjének első napja után a Puskás Akadémia lehetett a legelégedettebb, mert a csoportgyőzelmének köszönhetően azt a másodosztályú Kisvárdát kapta a negyeddöntőben ellenfélnek, amely lefelé lógott ki a mezőnyből. Ehhez képest rendesen meglepték a tapolcai közönséget, számolt be honlapunknak a torna szervezője, ifjabb Mezey György:

Nike Puskás-Honvéd

A nap meccse volt a Puskás-Honvéd

„A felcsútiakon nagy volt a nyomás a kötelező győzelem miatt, míg a kisvárdaiaknak nem volt veszítenivalójuk. Végig nyomott a Puskás, mégis volt két komoly lehetősége is az ellenfélnek az első tíz percben. A Kisvárda nem hagyta feltörni a reteszt, így gól nélkül ért véget a találkozó, végül tizenegyesekkel nyertek a felcsútiak.”

Sokan ezek után nem fogadtak volna, hogy a Puskás megnyerheti a tornát, főleg, hogy a viadal egyetlen veretlen csapata, a Budapest Honvéd volt az ellenfél az elődöntőben. „Komoly presztízsharc bontakozott ki, gyorsan világossá vált, hogy ez bizony előrehozott döntő. A Puskás vezetést szerzett, és sokáig tartotta az előnyét, de a kispestiek nagyon akartak, és az utolsó pillanatokban jogos büntetőhöz jutottak. Belőtték, a játékvezető pedig a következő pillanatban le is fúja a meccset.”

A szétlövésre azonban összeomlottak a fővárosiak. Egyetlen tizenegyest sem tudtak belőni, így második párbaját is sikerrel vette a felcsúti alakulat.
„Én már éreztem, hogy ezzel megvan az aranyérmes, ugyanis a másik párharcot az MTK nyerte a legszebb focit játszó Győr ellen. A kék-fehérek között nem láttam olyan játékost, aki képes lett volna dönteni a Puskás ellen.”

Nike Puskás

A győztes csapat

Nem úgy a felcsúti alakulatban, hiszen a torna legjobb kapusát (Ásványi Balázs), legjobb játékosát (Sípos Zoltán) és gólkirályát (Hajnal Gergely) is a győztes csapat adta. Nem is született meglepetés a fináléban, sima 2-0 lett a vége. „Nem volt esélye az MTK-nak. Sípos Zoli egyébként kimagaslott a mezőnyből, nagy tehetség, remélem, komoly labdarúgó válik belőle.”

Ehhez most segítséget is kap (persze nem az ölébe esik, megharcolt érte), hiszen a torna nevét adó sportszergyártó legújabb futballcipője a győztes csapat játékosainak jutalma. Na meg a finnországi kontinentális döntő, ahol Európa legjobb korosztályos alakulataival találkozhatnak.

NIKE PREMIER-KUPA, ORSZÁGOS DÖNTŐ, TAPOLCA
Negyeddöntő: Puskás Akadémia–Kisvárda 0-0 (tizenegyesekkel: 4-2), MTK–Videoton 2-0, Budapest Honvéd–Bozsik Akadémia 1-0, Győr–UTE 1-0
Elődöntő: Puskás–Honvéd 1-1 (ta 11-esekben : 2-0), MTK–Győr 0-0 (a 11-esekben: 4-1)
Döntő: Puskás–MTK 2-0

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS