Queiroz az új portugál kapitány – sajtóértesülés

carlos_queiroz.jpg

Sajtóértesülések szerint Carlos Queiroz, a Manchester United másodedzője lesz a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A Jogo et Diario de Noticias című újság portugál szövetségtől kapott információi szerint az 55 éves szakember négy évre szóló szerződést ír alá.
   
A brit Daily Mail úgy tudja, Queiroz annak ellenére választotta a nemzeti csapatot, hogy a manchesteri klub nagyon szerette volna őt megtartani, s ezért 500 ezer fontos, azaz 50 százalékos fizetésemelést ajánlott neki, míg Portugáliában "mindössze" 1,1 milliót fog keresni.
   
A korábban a Real Madrid vezetőedzőjeként is dolgozott szakember a brazil Luiz Felipe Scolarit váltja majd a kapitányi székben, aki az Európa-bajnokság után köszönt el a csapattól, hogy a Chelsea edzője legyen.
   
A portugál együttes Scolarival négy éve Eb-döntős volt, míg 2006-ban negyedik helyen zárt a világbajnokságon, idén ugyanakkor már a negyeddöntőben búcsúzott a kontinensviadaltól.

MTI