Rába István nevét viseli a kőszegi streetball pálya

Ünnepélyes keretek között, május 5-én a Dr. Nagy László EGYMI parkjában avatták fel a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének támogatásával épített kosárlabda pályát.

A létesítmény az intézmény korábbi legendás igazgatójának, szövetségünk egykori társelnökének, Rába Istvánnak a nevét kapta. A streetball pályát rögtön birtokukba vették a sportolók, speciális olimpikonjaink tartottak bemutatót. A pályaavatót megtisztelte jelenlétével többek között Bodnár Péter MKOSZ főtitkár, Básti Béla alpolgármester ( Kőszeg), valamint Zsebe Ferenc, az Egis Körmend tulajdonosa- ügyvezetője és Horti Bálint, a körmendi csapat válogatott kosárlabdázója. A két sportember dedikált labdát és pólót hozott ajándékba.


Az MSOSZ részéről Lengyel Lajos elnök, az intézmény képviseletében Nagy Gábor igazgató, a kőszegi WINK PSC-től pedig Pintér István köszöntötte az egybegyűlteket. Szövetségünket és az MKOSZ-t évek óta tartó eredményes szakmai együttműködés köti össze, amelynek újabb bizonyítéka a kőszegi streetball pálya megvalósítása. Sikeresen lezajlott közben a 17.Kőszeg Kupa, egyben a 4.Rába István Emléktorna is, amelyen 11 csapat játszott két napon keresztül.












 

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.