,,Ráéreztem a ritmusra!"

,,Ráéreztem a ritmusra!

Fotó: Csuri

Igazi örömautózáson van túl a Maricsek Racing Team gymkhana versenyzője, Szőke Ákos. A pilóta és csapata november 25.-én, a IV. Garmin elményosztó nap keretein belül rótta a köröket a Kakucs Ringen. Ákos BMW-je többféle hangoláson is átesett az elmúlt időben, így most partnereik megautóztatása mellett arra is lehetőségük nyílt, hogy az új beállításokat is kipróbálják.

,,Egy fantasztikus program részesei lehettünk, nagyon jól éreztük magunkat – mesélte Ákos. – A kocsi kitűnően muzsikált, és rengeteg új beállítást kipróbálhattunk rajta, ami a szórakozás mellett nagy segítséget is jelentett számunkra a jövőre nézve. Az elményosztó Napon slick gumikat tettünk fel az autóra, és a ,,hatásuk” köszönőviszonyban sincs az utcai gumik nyújtotta teljesítménnyel. Olyan kanyarsebességeket tudtunk venni, amiket még mi sem néztünk volna ki magunkból és a BMW-ből. Ráéreztem a ritmusra, így egy élményekben és tapasztalatokban dús napot zártunk a Kakucs Ringen.

Ákos segítője, Szalay Péter így összegezte a múlt vasárnapi eseményeket: ,,Nem volt igazán kellemes időnk, így érthető, hogy kevesebb érdeklődő látogatott ki a Ringre, mint az előző években. A hideg minket azonban egyáltalán nem hátráltatott, Ákos rengeteg tudott gyakorolni a BMW-vel, ami csak a hasznára válhat. Egy jó hangulatú eseményen vehettünk részt, ahol a fő cél az volt, hogy átadjunk egy szeletet partnereinknek a gymkhana nyújtotta érzésből. Ez sikerült is – nem csak ők, de mi is nagyon jót szórakoztunk. Nem foglalkoztunk se az idővel, se az ellenfelekkel, csak autóztunk, amíg lehetett.

Szőke Ákos mellett ugyancsak a Maricsek Racing Team színeit képviselte a Rali Túra Bajnokságban szereplő Gyarmati Ariel és Bibliák István is. A csapattagok habár nem nagyon szerepelnek közös rendezvényen, az elményosztó Napon azonnal egy húron pendültek és megalapozták a jó hangulatot. ,,Ariel és István is több tapasztalatot osztott meg velünk, sőt, még néhány trükkbe is beavattak bennünket. Az újonnan szerzett praktikákat helyben ki is próbáltam, és be is váltak, így biztos vagyok benne, hogy kamatoztatni tudom majd ezeket is a jövőben.” A csapat versenyzői már abban is megállapodtak, hogy a legközelebbi alkalmon már nem csak tapasztalatokat osztanak meg egymással, hanem a másik versenygép által okozott élményt is, egy-egy autóztatás keretében.

A gymkhana versenyző mellé több mint 10 fő ülhetett be, érezhette át a benzingőz nyújtotta életérzést. Az első sokkérzés után mindenki felszabadultan és jókedvűen szállt ki a BMW-ből. Egy életre szóló élménnyel gazdagodtak!

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com; www.maricsekteam.hu

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: