Raikkönen: Ebben sokkal több volt

F1

2016. július 2. szombat, 18:21

Szerző: Czinege Ádám, fotó: Ferrari

Kimi Raikkönen, a Ferrari F1-es pilótája elégedetten nyilatkozott az autója teljesítményéről, a köridejéről azonban nem, mivel csak a hatodik legjobb időt futotta Ausztriában az időmérő edzésen.

Nem mutatott rossz tempót a kvalifikáción egyik Ferrari sem, mivel száraz pályán csupán pár tizedre voltak a Mercedestől, és egyértelműen a Red Bull, és a többi csapat előtt jártak. A második szakaszból ráadásul szuperlágyakon simán jutottak tovább a harmadikba. Raikkönen is azt érezte, hogy az olaszoknak jó esélyük lehet a pole-pozícióra. A ferraris végül a büntetések miatt negyedikként vághat neki a vasárnapi futamnak.

A finn ennek megfelelően így kezdte mondandóját: „Azt hiszem az autó nagyon jól működött egész hétvégén, különösen délelőtt és az időmérőn, de a körülmények változtak az utolsó szakaszban. A Q2-ben nagyon jó érzésünk volt, és szuperlágyakon mentünk ki, mert tudtuk, hogy könnyen bejuthatunk a Q3-ba.”

A 2007-es világbajnok jobb pozíciót várt magától az időmérő edzésen: „Jó volt vezetni az autót, és a vizes körülmények között is elég jól működött. Ezért a végén csalódást keltő lett a hatodik pozíció, mert úgy éreztem, hogy sokkal jobbak lehetünk, de néhány kisebb probléma, vagy inkább ok miatt nem tudtunk gyorsabbak lenni. A helyezésem végül nem olyan rossz, mivel a többiek még büntetést fognak kapni, meglátjuk, mire leszünk képesek.”

 raikkönen_07.02.

A 36 éves finn így folytatta: „Nagyon örülök, hogy az autó egész hétvégén jól viselkedett, remélhetőleg ez holnap sem lesz másképp.”

Raikkönen szerint egy módon előrébb végezhettek volna a rajtrácson: „Úgy gondolom, hogy sokkal keményebben nyomhattam volna, de nehéz volt megmondani hol van tapadás, és hol nincs. Az idő is jobb lehetett volna, ha utoljára kezdem meg az utolsó kört, de ez van, ez a legtöbb, amit kihozhattunk ebből.”

A Ferrari pilótája a futam kulcsával zárta nyilatkozatát: „Azt hiszem, a gumikezelés mindenki számára kemény feladat lesz. Bárki, aki jobban spórol a gumikkal mindkét keverékkel, nagy előnye lehet a versenyen, de lássuk először, milyen lesz az időjárás holnap.”

Forrás: www.formula.hu – RSS