Raikönnen gyorsítja Grosjean fejlődését

image

Romain Grosjean egy héttel ezelőtt élete legjobb Forma-1-es eredményét érte el, úgy értékeli dobogós helyezését, hogy ez volt a karrierje csúcspontja.
 
A francia pilóta harmadik lett Bahreinben Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen mögött, így felállhatott a dobogóra, a Lotusszal futott negyedik verseny után.
 
„Azt hiszem, a vasárnap volt Forma-1-es karrierem csúcspontja, de a melbourne-i időmérő is jó volt. Az első verseny nem volt olyan jó, mint ahogy vártuk. A teljesítmény megvolt, Kínában és Bahreinben jól dolgoztunk. Szinte mindent összeraktunk, és ez nagyon jó a jövőre nézve, ha ezt tudjuk fokozni, még jobb eredményeket érhetünk el” – véli Grosjean, aki a dobogós helyen kívül még egy meggyőző dolgot fel tud mutatni: az első négy versenyből hármon legyőzte az időmérőn világbajnok csapattársát, Kimi Raikkönent.
 
Amikor megkérdezték tőle, aggódik-e a finn pilóta miatt, csak nevetett: „Jelen pillanatban jó a hangulat. Megteszünk mindent, amit csak lehet a csapat érdekében, de egy világbajnok csapattárs mindig jól jön, hiszen sokat segít, gyorsabban fejlődöm. Az autó jól teljesít, nagy a harc a fiúk között a bajnokságban, és persze, hogy nagyobb élmény itt harcolni, mint hátul.”