Rebic: “Le akarom tenni a névjegyemet a Milanban”

Ante Rebic, a Milan horvát támadója úgy véli, hogy Zlatan Ibrahimovic érkezéséből profitálni fog a csapat és a svéd csatár a győztes mentalitás érzetét hozta az öltözőbe.

A 26 esztendős támadó az Udinese ellen két góllal vette ki a részét a győzelemből és a Sportske Novosti horvát lap interjút készített vele, amelyben kiemelte: teljes elhivatottsággal végzi a munkáját és mindent belead, hogy meghálálja a bizalmat.

A MILAN SZEZONJÁRÓL
“A kialakult helyzet egyértelműen nem olyan, mint amit a szezon kezdete előtt vártunk, de az idő múlásával a dolgok lassan javulnak. Fiatal és minőségi csapatunk van, így egy kis időt vesz igénybe, hogy a legjobbunkat adjuk. Jól dolgozunk és optimista vagyok.”

A CSAPAT FEJLŐDÉSÉRŐL
“Néhány tapasztalt és kiváló játékos érkezett ebben az átigazolási időszakban. Ők sokat segíthetnek nekünk. Végül is az eredmények már kezdenek látszani, hiszen az elmúlt négy meccsen jól teljesítettünk és bejutottunk az Olasz kupa negyeddöntőjébe is.”

IBRAHIMOVICRÓL
“Ibrahimovic a futball történetének egyik legjobb csatára. Az érkezése egyértelműen erősítés a Milan számára és a csapat profitálni fog a pályán a tapasztalataiból és a képességeiből. Ráadásul mindannyian jobban érezzük magunkat vele és képesek leszünk fejlődni. Ibra egy pozitív személyiség, aki győztes mentalitást hoz az öltözőbe. Gyakran beszélgetünk egymással, ő egy rendes és kedves ember. Gyakran segít a fiatalabb játékosoknak tanácsokkal. Ez egy megtiszteltetés, hogy vele játszhatok.”

BOBANRÓL
“Általában beszélek vele a mérkőzések után és mindig ott van, ha segítségre van szükség. Ő hisz bennünk és nagyon fontos számunkra.”

A POSZTJÁRÓL
“Nem vagyok egy kilences csatár és sohasem voltam gólkirály, de az Eintracht Frankfurtban és a válogatottban is mindig a legfontosabb játékosok közé tartoztam. Személy szerint úgy gondolom, hogy megvannak azok a kvalitásaim, amelyek minden csapatnak jól jönnek és nem a véletlen műve, hogy jelenleg egy ilyen nagy klub játékosa vagyok, mint a Milan.”

A TAVALY NYÁRI KLUBVÁLTÁSÁRÓL
“Sok áldozatot hoztam, hogy a Milanhoz igazoljak. Elértem ezt a célt és most itt le akarom tenni a névjegyemet. Szeretnék valami olyat tenni, amire mindig emlékezni fogok. Hiszek magamban és tudom, hogy hasznos lehetek. Egy napon biztosan vissza fogok térni a Frankfurtba, de először még nagyon sok tennivalóm van itt.”

ÖNMAGÁRÓL
“Profi labdarúgó vagyok és teljes elhivatottsággal végzem a feladatomat. A legjobbamat akarom nyújtani. Ugyanakkor az edzőnek kell meghoznia a döntést, hogy kire van szüksége az adott mérkőzésen. Azt gondolom, hogy jól játszottam az előző két mérkőzésen és két gólt szereztem. Az edző látta és biztos lehet abban, hogy számíthat rám.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS