Rebrov reagált az álommunkájáról szóló hírekre: „Ha távoznom kell, elvállalom az ukrán válogatott irányítását”

Két hónappal ezelőtt távozott a Ferencváros kispadjáról Szergej Rebrov, de már az elmúlt időszakban beszédtémát szolgáltatott azzal, hogy hamarosan az ukrán válogatott szövetségi kapitánya lehet, ahol egykori csatártársa, Andrij Sevcsenko munkáját veheti át, aki azután döntött a távozás mellett, hogy csapatát elvezette a nyári Európa-bajnokság negyeddöntőjéig.

Az ukránok biztosra vették, hogy Rebrov valóban visszatérhet hazájába, mivel a helyi szövetségnél ő volt az elsőszámú és kiemelt jelölt, és állítólag szerződést is bontott már arab klubjával. Mindezt megerősítette akkor a szövetségnél dolgozó korábbi kapitány, a nemzeti csapat élére állítólag most is kandidáló Myron Markevics.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy sok sikert kívánjak Szergej Rebrovnak, akit augusztus 9-én kineveznek az ukrán válogatott élére. Mindig számíthat majd a támogatásomra – idézte a korábbi Európa Liga-döntős szakembert a meta-ratings.com.ua.

Múlt vasárnap a Emírségekben már egy olyan hír jelent meg, miszerint a korábbi információkkal ellentétben egyáltalán nem bontottak szerződést Rebrovval és nem kívánják elengedni Ukrajnába az alig két hónapja igazolt vezetőedzőjüket.

A 47 éves tréner sokáig hallgatott, majd megtörte a csendet és nyilatkozott az al-Ain hivatalos honlapjának.

Szívesen vezetném az ukrán válogatottat, de most itt vagyok (al-Ainban – a szerk.), kitöltöm szerződésemet. Ha a klub úgy dönt, hogy távoznom kell, akkor természetesen elvállalom hazám válogatottjának irányítását – mondta Rebrov.

Mindez azt jelenti, hogy a kialakult helyzetben az ukrán szövetségnek új jelölt(ek) után kell néznie, amiről Oleh Protaszov alelnök is említést tett. Mint mondta, minden esetre fel kell készülniük, és más jelöltekkel is számolniuk kell.

Állítólag az ukrán szövetség évi 2 millió eurós ajánlattal csabította a Ferencvárossal háromszoros magyar bajnok ukrán szakembert.