Harry Redknapp, a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur menedzsere lehetetlennek tartja, hogy a Chelsea kedvéért elhagyná csapatát.
Fabio Capello februári távozása után az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjára legesélyesebbnek tartott szakember a következőket nyilatkozta az Andre Villas-Boas menesztése után felkínálkozó lehetőségről: "Sokak számára ez egy álommunka. A Chelsea egy olyan klub, amellyel bajnokságot nyerhetsz, és ahol a tulajdonos semmire sem sajnálja a pénzt. Ha jól teljesítesz, a határ a csillagos ég."
"Ennek ellenére nagyon nehéz lenne. Nem tudnék visszajönni eszak-Londonba, úgyhogy azt hiszem, most passzolom a dolgot."
Habár a portugál származású Villas-Boas nyolc éven belül a nyolcadik menedzser volt a Kékeknél, Redknapp mégis vonzónak tartja a felkínálkozó lehetőséget.
"Rengetegen szeretnék ezt a kihívást, és a lehetőséget, hogy az ott biztosított nagyszerű támogatás mellett végezhessék munkájukat, ugyanakkor az elvárások is hatalmasak" – mondta a Tottenham-menedzser.
Roman Abramovics vasárnap adta ki Villas-Boas útját, miután csapata kiábrándító, 1-0-s vereséget szenvedett a West Brom gárdájától – a Chelsea így ötödik helyre csúszott vissza a Premier League-ben, amellyel jövő évi Bajnokok Ligája szereplésük is komoly veszélybe került.
A fogadóirodák elemzése szerint az állás betöltésére a jelenleg Barcelonát irányító Pep Guardiola, a korábbi Liverpool és Inter vezér Rafael Benitez, és Jose Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője a legesélyesebb.
Különböző foci hírek a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Joachim Löwöt is összefüggésbe hozták a Chelsea-vel – az 52 éves szakember ügynökén, Harun Arslanon keresztül üzent a sajtónak.
"A válogatottal kötött szerződésem 2014-ig áll érvényben, három hónapon belül a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra vezetem csapatom. Ebből kifolyólag nem is kommentáljuk a Chelsea menedzseri pozíciójával kapcsolatos híreszteléseket" – áll a közleményben.
A Chelsea jelenleg Roberto di Matteo vezetésével készül, kedden pedig az olasz szakember győztes mérkőzésen mutatkozott be a kispadon – csapata 2-0-ra győzte le a Birmingham Cityt az FA-kupában, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Fehér Tamás