Regular season week 10: Giants 17 Seahawks 38

A mérlegünkön a Seattle Seahawks ellen sem sikerült javítani, azonban a múlt heti lélektelen játék elmaradt és ezúttal nagy csatában maradt alul csapatunk. A második félidőre még előnnyel fordulhattunk, utána azonban nem sikerült már pontot szerezni és szinte minden szituációból ellenfelünk jött ki jobban.

A offense-ben láthattunk némi változást, bátrabbak voltak a játékhívások, aminek az eredménye egy 44 yardos Beckham elkapás lett. Sajnos volt egy interception is, ami teljesen megváltoztatta a játék képét, ott lehet nem kellett volna elengednie Manningnek azt a labdát, hiszen addig a rövid passzokkal is jól haladtak támadóink. Az offensive line felemásan működött, a passzjátékot kellőképp támogatták, de a futójátékkal Rashad Jennings sem tudott volna csodát tenni. Látszik, hogy újonc running backünk nem elég még arra, hogy kezdő lehessen, de kellő támogatást sem kapott. Az offense-ből Beckhamen kívül még Preston Parker érdemel nagy dicséretet, aki touchdownt szerzett és feledtetni tudta múlt heti játékát. Sajnos azonban a második félidőre szinte a teljes csapat elfogyott. Újabb sérültjeink is vannak, Peyton Hillis agyrázkódást, Michael Cox pedig egy alattomos szerelés után lábtörést szenvedett.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.