Rehák és versenyzője Hollandiában

regym.jpg

Egy nagy reménység akiről keveset tudunk, pedig érdemes rá odafigyelni, hiszen Szűcs Barnabás, aki szatmári születésű romániai magyar thai-box harcos, Budapesten, a Re-Gym termében edz teljes erőbedobással Rehák György mesteredző irányításával.

Barna 2007 őszén Romániában nagyszebeni gálán hazai közönség előtt győzte le a román származású portugál sokszoros thai-box bajnokot, Florin Vintillát.

Jelenleg is egy komoly felkészülésen van túl, amiben Rehák György mellett Vörös Roland kétszeres thai-box Európa bajnok is segítette a felkészülésben.

Tegnap Hollandiába utaztak, hogy ott megküzdjön 2008. január 26.-án a háromszoros K-1 világ bajnok Peter Aerts tregym1.jpganítványával, William Dienderrel.

A képgalériában Szűcs Barna és Rehák György mellett még látható edzés közben Vojvoda György aki nem véletlen van a teremben, hiszen a 36-éves sportember aki egyben pontozóbíró is, 15 év kihagyás után ismét ringbe lép 75-kg-ban és a K-1 szabályai szerint egy neves külföldi versenyzővel szemben, hogy lerója tiszteletét a sportág előtt.

Gyuri régi vonulat közé tartozik aki még PKD-s (Ping Une Do) volt és együtt edzett Kató Mihállyal, Moró Endrével, Szöllösi Imrével, Rehák Gyurival valamit Tölgyesi Csabával, hogy csak egy pár nagy nevet említsek.

A mérkőzése Budapesten 2008 májusában lesz amire nagy erőkkel készül, és felkészülését nem mással mint a kétszeres K-1 világbajnok Remy Bonjarskyval is megosztotta, hiszen Gyuri szórakozóhelyén már második alkalommal bulizott inkognitóban a holland világsztár. Közben személyes jó barátok lettek és jó esély van rá, hogy a budapesti presztizs mérkőzésen a közönség soraiban feltűnjön.

regym2.jpgSzűcs Barna eredményéről természetesen beszámolunk, Gyurinak pedig sok sikert kívánva eredménytől függetlenül már most minden elismerést megérdemel, hiszen aki ezt a sportágat próbálta az tudja milyen kemény feladatra vállalkozott, aki még nem próbálta annak azt tanácsolom nézze majd meg a mérkőzést a helyszínen és gyözödjön meg a két szemével, hogy milyen nehéz kenyér ez a műfaj.

Ha esetleg találkoznak e remek sportemberekkel kérem rázzák meg a kezüket és gratuláljanak nekik. Megérdemlik.

Forrás: Orlik Zoltán