Rendkívüli támogatás Kolonics György hozzátartozóinak

Megkapják a rendkívüli állami támogatást a július 15-én tragikus hirtelenséggel elhunyt kenus olimpiai bajnok Kolonics György hozzátartozói.

Erről Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter határozott, aki személyesen tájékoztatta az érintetteket, amikor szerdán hivatalában fogadta őket. A miniszter elmondta a szülőknek és a néhai olimpikon menyasszonyának, hogy – a folyósítási eljárást leegyszerűsítve és felgyorsítva – a korábbi elképzeléstől eltérően saját hatáskörben döntött a rendkívüli támogatás ügyében – tudatta az Önkormányzati Minisztérium az MTI-vel.
   
A miniszteri határozat értelmében 2008. augusztus 1-jétől 2012. július 31-ig – a pekingi olimpiától a londoni játékokig – az olimpiai járadékkal megegyező, jelenleg havi nettó 222 ezer forint rendkívüli támogatásban részesülnek a hozzátartozók: az édesanya és az édesapa 55.500 – 55.500, az élettárs pedig 111 ezer forint értékben. A 2008-ban esedékes rendkívüli támogatást egy összegben, 2009. január 1-jét követően pedig negyedévente kapják meg a hozzátartozók, az önkormányzati miniszter saját keretéből.
   
Az ez évi támogatásról szóló okiratot Gyenesei István a találkozón átadta az érintetteknek.

MTI