Retro
2016. szeptember 9. péntek, 19:23
Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI
Az 1984-ben ezen a napon rendezett Olasz Nagydíj mérföldkövet jelentett a sport technikai fejlődésében, hiszen először rendelkezett a mezőny minden autója turbómotorral. Sok kieséssel tették még emlékezetesebbé.
Persze 2014 kezdetén is megtörtént, hogy az összes csapata turbófeltöltéssel működő erőforrásra váltott, ezt azonban a szabályok mindenki számára kötelezővé tették, míg az 1980-as évek kezdetén mondhatni természetes folyamat során, a versenyhelyzet fokozódása révén terjedt el a technológia a mezőnyben.
Az 1984-es szezont már két kivétellel minden csapat turbómotorral kezdte: ez a két különc a Ford DFV mellett a végsőkig kitartó Arrows és Tyrrell voltak, de előbbi már az idény első fele során átváltott a BMW négyhengereseire. A Tyrrell szívómotoros létét ekkor már minden riválisuk ferde szemekkel nézte, lévén a köztük meglévő érdekellentétek nem tették lehetővé, hogy egyhangúan döntést hozzanak az erőforrások teljesítményét szabályozó előírásokról.
Így amikor az Olasz Nagydíj előtt robbant a hír, hogy az autó súlyával trükköző Tyrrell szezonbeli összes eredményét törölték, és az utolsó három versenyről el is tiltották a csapatot, kicsit mindenkin a megkönnyebbülés lett úrrá a paddockban, még ha egyes vélemények szerint a sport érdekében tett mondvacsinált ürügy is volt a csapat elmeszelése. Mindenesetre a Tyrrell hiánya Monzából azt eredményezte, hogy ez volt a történelem első olyan F1-es futama, amelyen minden nevező autót turbómotorral szereltek.
Nem ők voltak azonban az egyetlen távolmaradók, hiszen a debütálószezonját teljesítő Ayrton Senna sem léphetett pályára ezen a hétvégén. Csapata, a Toleman ugyanis ezzel az egyfutamos száműzetéssel szankcionálta, hogy a brazil a következő évre átszerződött a Lotushoz, miközben már velük is volt szerződése 1985-re.
A pole-t Nelson Piquet szerezte meg a Brabham-BMW-vel Alain Prost McLaren TAG-Porchéje előtt. A verseny alakulását lehetne hosszasan is ecsetelgetni, de tulajdonképpen az történt, hogy az első 15 kör alatt a fő esélyesek nagy része már a kiesők sorát erősítette. Prost már a 3. körben feladta, majd jött a Ferrarival Rene Arnoux, a két Williams, a két Lotus, s a balsors az élen álló Piquet-t sem kímélte. Nem mindenkinek közvetlenül a motorral adódott ugyan gondja, de ez a meghibásodás-rengeteg ironikusan jelezte a turbókorszakba lépő F1 számára, hogy ezen az újszerű technikán bőven van még mit csiszolni.
A végére azért állva maradt egy McLaren és egy Ferrari, Niki Lauda így megnyerte a futamot Michele Alboreto előtt. Riccardo Patrese lett a harmadik, általa pedig az F1-ben máig utoljára végzett a dobogón az Alfa Romeo. De a végeredmény további érdekességeket is tartogatott: ez volt a máig egyetlen olyan verseny, amelyen három osztrák is az első hat között végzett, Laudán kívül ugyanis az 5. lett Jo Gartner Osellája, a 6. pedig Gerhard Berger ATS-e. Ők ketten azonban hiába értek célba pontszerző helyen, különös módon egyikük teljesítményét sem díjazták pontokkal, mivel csapataik hivatalosan egy autó nevezését nyújtották be a szezon előtt, ők pedig az azóta már a rajtrácsig eljuttatott második autóval neveztek – akkoriban ilyen szabályok is léteztek.
