Retro
2016. július 1. péntek, 12:46
A tragikus sorsú Ronnie Petersont a legjobb F1-esek egyikének tartják, akik sosem lettek világbajnokok. Első győzelmére bőven kellett várnia, mígnem egy júliusi napon megtört a jég.
A svéd Ronnie Peterson tempója és tehetsége nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, a fiatal versenyző már második évében második lett a világbajnokságban – ez volt első szezonja a gyári March csapattal –, 1971-ben azonban úgy végzett a fölényes bajnoki címet gyűjtő Jackie Stewart legközelebbi üldözőjeként, hogy egyetlen futamot sem nyert meg, négyszer végzett másodikként. A következő szezonban az istálló kevésbé volt versenyképes, így Peterson az 1973-as évadot már a címvédő alakulatnál, a Lotusnál kezdte meg.
Annak ellenére, hogy az aktuális világbajnok, Emerson Fittipaldi volt a csapattársa, egy körön a szezon elejétől fogva Peterson bizonyult a mezőny leggyorsabbjának, az első hét versenyen négyszer indult a pole-pozícióból – győznie azonban nem sikerült, sőt, öt versenyen át pontot sem szerzett. Monacóban egy harmadik hellyel törte meg az átkot, Svédországban már második lett, de a gyorsaság ellenére csak nem jött össze a győzelem.
Az év nyolcadik fordulójára, a július 1-ji Francia Nagydíjra csupán az ötödik rajthelyet szerezte meg, amely szezonjának legrosszabbja volt. A harmadik bajnoki címéért küzdő Jackie Stewart futotta meg a leggyorsabb kört a Tyrrell-lel, a legnagyobb meglepetést azonban a McLaren beugrója, Jody Scheckter okozta, aki második rajtkockát szerzett mindössze harmadik F1-es versenyén, a vb-n élen álló Fittipaldit maga mögé utasítva. A második sort (akkoriban három autó rajtolt egymás mellől) Francois Cevert, Peterson és Denny Hulme alkotta.
Scheckter tovább tetézte a mezőny megszokott arcainak megrökönyödését, mikor a rajtnál az élre ugrott, a jól startoló Peterson jött fel mögötte a második helyre, az élbolyt három világbajnok, Stewart, Hulme és Fittipaldi tette teljessé. A mclarenes Hulme-nak gumigondok miatt kellett kiállnia, és hasonló sorsra jutott néhány kör múlva Stewart is. Ez nagy lehetőség volt a Lotus számára, Peterson tanúbizonyságot tett csapatszelleméről, és intéssel jelezte Fittipaldinak, átadja neki a második helyet.
A 42. körben jött el a verseny döntő momentuma: a továbbra is vezető Scheckter egy lekörözés közben hezitált, Fittipaldi pedig kihasználta megingását, és előzéssel próbálkozott. A dél-afrikai nem adott neki helyet, a két autó ütközött, és kiestek a futamból. Fittipaldi a McLaren bokszába sietett, ahol heves szóváltásba került Scheckterrel, akit ’fiatal huligán’-nak nevezett. Első versenyei során a McLaren újonca kétes hírnevet épített ki magának, a francia malőrt már a következő futamon, Silverstone-ban új szintre emelte, ahol hatalmas tömegbalesetet okozott a rajtnál, később azonban ő is világbajnoki címet nyert.
De visszatérve az 1973-as Paul Ricard-i futamra: a győzelmet Peterson örökölte meg, ily módon megszerezve pályafutása első sikerét. Cevert és Reutemann álltak még a pódiumra, míg Stewart kerékcseréje után bejött a negyedik helyre, ezzel pedig a bajnokság első pozícióját is átvette, a szezon végéig pedig már ki sem engedte kezei közül. Az ötödik Jackie Ickx utolsó ferraris pontját, míg a hatodik James Hunt csupán második versenyén első F1-es egységét szerezte.
Ronnie Peterson az év második felében négyre növelte győzelmei számát: bár a szezont csak harmadik helyen zárta Stewart és Fittipaldi mögött, az elsőségek és pontok tekintetében ez nevezhető teljes pályafutása legeredményesebb idényének. Összesen 10 győzelmet szerzett, az utolsót az 1978-as Osztrák Nagydíjon, egy hónappal halálos kimenetelű monzai balesete előtt.