Retro
2016. január 18. hétfő, 14:08
Az F1 legszörnyűbb tragédiájaként egyeseknek az 1961-es monzai tömegkatasztrófa, míg másoknak az imolai fekete hétvége jut eszébe – az első halálfutam borzalmai viszont jóval kevésbé ismertek.
Pontosan 63 évvel ezelőtt, 1953 januárjának 18. napján látogatott el először a Formula-1-es világbajnokság mezőnye Európán kívülre (persze az előző három évben is volt már a bajnokságba számító futam Indianapolisban, csakhogy arról épp maga a mezőny hiányzott). A négy gyári csapat, a Maserati, a Ferrari, a Cooper és a Gordini részvételével teljesített első Argentin Nagydíjat az elnök, Juan Peron védnöksége alatt rendezték meg, akinek populista döntése végül tragikus következményeket hozott.
Az Argentin Nagydíj ugyanis a Formula-1 történetének első olyan versenye lett, mely halálos áldozatot követelt, méghozzá legalább tízet, ám egyes források szerint akár a harmincat is elérhette a halottak száma, ami a Grand Prix-versenyzés történetének legsúlyosabb incidensévé tenné a 31. körben történteket.
Miután Peron elnök úgy döntött, hogy ingyenessé teszi a futamot a nézők számára, óriási, többszázezres tömeg gyűjt össze a pálya körül – a pontos szám nem ismert, de bizonyos források félmillió emberről szólnak. A rendőrség képtelen volt megfékezni a versenyre bejutni próbáló tömeget, melynek tagjai közül sokan drótvágóval és egyéb eszközökkel igyekeztek szabaddá tenni a pályára vezető utat.
Végül az elnök úgy döntött, hogy véget vet a küzdelemnek, s felszólította a rendőrséget, hogy ne álljanak ellen a tömegnek: „Ők a gyermekeim, engedjék be őket!” – szólt az elnöki utasítás. A nézők körbevették az egész pályát, a versenyzők pedig hamar felismerték a veszélyhelyzetet, s a futam elhalasztását vagy törlését kérték. A szervezők azonban, az 1970-es Mexikói Nagydíjhoz hasonlóan attól féltek, hogy zavargáshoz vezethet egy ilyen döntés, így a futam végül elrajtolt.
A tömeg hamar kontrollálhatatlanná vált, sok helyen már a pályán is emberek álltak. „Időről időre integettem nekik, hogy menjenek az útból, de ettől minden csak még rosszabbá vált. Az útra álltak, elénk tartván a pólóikat és a pulóvereiket, aztán az utolsó pillanatban elrántották őket, mint ahogy egy torreádor játszik a bikával” – idézte fel a körülményeket később Mike Hawthorn.
A versenyről készült videós beszámoló
Amikor Adolfo Schwelm Cruz elszabadult kereke a nézők közé repült, a végzet még nem sújtott le, tíz körrel később viszont már nem lehetett elkerülni a tragédiát. Egy fiú kiszaladt a harmadik helyen haladó Nino Farina elé, aki elrántotta a kormányt, megpördült, és a pálya szélén álló tömegbe csapódott. Az elgázolt fiúval együtt legalább tízen vesztették életüket a balesetben.
A versenyt nem intették le, a pályán pedig eluralkodott a káosz, miközben az orvosok próbáltak eljutni a sérültekhez – a beszámolók szerint a mentőautók is több embert halálra gázoltak, ahogy a rendőri intézkedés is növelte az áldozatok számát. Ahogy a tragédiáról szóló hírek elkezdtek terjedni, pánik tört ki a nézők körében, ami egy újabb halálesethez vezetett: egy fiatal fiú Alan Brown Cooperje elé szaladt, s életét vesztette. A különböző források szerint legalább 13, de akár 30 áldozata is lehetett a tragikus Buenos Aires-i vasárnapnak…
