Akár havi több százezer forintba is kerülhet, ha gyerekünk tehetségesnek bizonyul a sport vagy a művészetek terén. Ez egy átlagos háztartás számára azt jelenti, hogy a tehetséggondozás, a rezsi és az étel mellett másra már nem tud költeni. A MOL Új Európa Alapítvány által indított Tehetségnapló kampányból kiderül: nem olcsó egy aranyérem.
Átlagosan 170 000 forintot, vagyis egy átlagos magyar háztartás teljes bevételével megegyező összeget költött egy hónap alatt gyermeke tehetségének gondozására az az öt család, akik részt vesznek az Új Európa Alapítvány kezdeményezésében. A fiatal tehetségek szülei arra vállalkoztak, hogy két hónapon keresztül háztartási naplót vezetnek kiadásaikról és bevételeikről. A tehetséggondozásra költött összegek különösen akkor lesznek érdekesek, ha figyelembe vesszük, hogy a KSH adatai alapján egy átlagos magyar háztartás 200-300 000 forintból gazdálkodik.
A kampánnyal az alapítvány célja az, hogy felhívja a figyelmet: a sportban és művészetben tehetséges gyerek felnevelése óriási áldozattal és elköteleződéssel jár a családok részéről, és még csak nem is biztos, hogy a befektetés olimpiai aranyérmet fog eredményezni. Ennek ellenére az Új Európa Alapítványhoz beérkező pályázatokból látszik, ma is több száz magyar család vállalja, hogy életvitelét és kiadásait úgy alakítja, hogy segíteni tudja gyermeke tehetségének kibontakozását. A szponzorok megjelenéséig a családok általában csak saját magukra és a támogató alapítványokra támaszkodhatnak.
Felkészülés a szezonra
Bányai Zsombor, vívó számára az elmúlt időszak a most kezdődő szezonra való felkészülésről és az eszköztár frissítéséről szólt. Ez azt jelenti, hogy Zsombor és testvére tehetsége együttvéve, október végéig 232 000 forintba került a családnak. Ebben benne van többek közt két harmincezer forintos penge, valamint több vidéki utazás is.
Amikor megjön az eredmény
Talán könnyű sportnak tűnik a tánc, de Szőke Zsuzsanna és partnere heti hat alkalommal edz, alkalmanként akár 4-5 órán keresztül. Az elmúlt egy hónapban családjuk támogatásával részt vettek három versenyen, de az utazást saját maguknak kellett fizetni. Az áldozat meghozta gyümölcsét, ugyanis Zsuzsa és partnere korosztályos országos bajnokok lettek.
Találkozás egy példaképpel
Dolfin Balázs csellista számára rendkívüli megtiszteltetés, hogy októberben egy alkalommal példaképe, Várdai István foglalkozott vele. Erre az órára azonban rengeteget kellett készülni és gyakorolni. Balázs családja egy hónap alatt a külön tanároknak és más oktatóknak több mint 150 000 forintot fizetett ki.
Gyönyörű sport, nagy áldozat
Tóth Ivettnek jégkorcsolyázóként fontos megőriznie egészségét, ami nemcsak egy megfázás elkerülését jelenti, hanem izmainak, csontjainak épségét is. Ezért különleges étrendre, vitaminokra, étrend kiegészítőkre és sportmasszásra is szüksége van. Emellett Ivett októberben részt vett Tallinban a Junior GP-n, ahol élete legjobb eredményét érte el. A Tóth család egy hónap alatt több mint 200 000 forintot költött tehetséggondozásra.
Ugródeszka a sikerhez
Gyurinovics Fanni úszó nevét már kezdik megismerni, egyesülete és a szövetség is hozzájárul versenyköltségei fedezéséhez. A logisztikai költségek és a szervezés azonban így is komoly elköteleződést kíván a családtól.
A MOL Tehetségtámogató Programon keresztül az Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket. Az októberi eredmények kapcsán Gáborné Haáz Andrea, az alapítvány ügyvezetője nem lepődött meg: „Jól látható, hogy Magyarországon nagyon sok tehetséges fiatal van. Ezt mi is tapasztaljuk a hozzánk beérkező pályázatok számából. Ugyanakkor – és ezt a szülők visszajelzései is megerősítik – a sporttal és művészettel járó költségeket egyetlen családnak sem könnyű kigazdálkodni. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a MOL Tehetségtámogató Programon keresztül már mintegy 3000 tehetségnek tudtunk segíteni, hogy ne kelljen álmaikat ideje korán feladni.”
A Tehetségtámogató Programról:
A kampányban öt tehetséges fiatal és családjaik vesznek részt, akiket már több éve segít az Új Európa Alapítvány a MOL Tehetségtámogató Programon keresztül. Bányai Zsombor vívó, Dolfin Balázs csellista, Gyurinovics Fanni úszó, a Szőke Zsuzsanna-Hidi Balázs versenytáncos pár, illetve Tóth Ivett műkorcsolyázó családja 2 hónapon keresztül naplózza minden kiadását, hogy a szélesebb közvélemény is értesülhessen arról, milyen elkötelezettséggel jár egy tehetség nevelése.
Kövesse a „Tehetségnapló” kampányban részt vevő családokat a Facebookon!


