Ricciardo: Mercedes-motorral győztünk volna

F1

2016. január 10. vasárnap, 15:47

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Red Bull Media House GmbH

A Red Bull ausztrál versenyzője szerint a Magyar Nagydíjtól fogva autója igazán ütőképes volt. A legjobb erőforrással „minimum pár versenyt” nyerhettek volna, véli a pilóta.

Az utcai és szűk, kanyargós pályákon teljesített erős nagydíjak tanúsítják, hogy a Red Bull a 2015-ös szezonban is ütőképes karosszériát épített, csak éppen a Renault-motor erőlemaradása miatt nem tudtak tartósan az élmezőnyben szerepelni – az eredmény 2008 óta a legrosszabb konstruktőri helyezés volt, és ugyancsak hat év után az első győzelem nélküli szezon.

ricciardo mercedes motorral gyoztunk volna

„Magyarországtól kezdve az autó nem csupán jobb volt, de könnyebben be is lehetett állítani” – mondta a Hungaroringen harmadik, Szingapúri Nagydíjon pedig második helyen célba érő Daniel Ricciardo az Autosport lapnak az RB11 potenciáljáról. „A péntek estéink jóval hamarabb véget értek. 2014-hez hasonlíthatnám, vagy sikerült belőnünk az ablakot, vagy maga az ablak volt szélesebb.”

„A jelek már Silverstone-ban ott voltak, de Budapest jelentette az igazi fordulópontot. Őszintén úgy gondolom, hogy ha Mercedes lett volna a kocsink hátuljában, akkor Budapesttől kezdve pár versenyt megnyertünk volna, minimum” – mondta utólagos bölcsességgel Ricciardo, aki az orrkúpra vonatkozó új szabályokat tartja felelősnek a szezon kezdetén tapasztalt nehézségekért:

„Amikor új orrt és szárnyat kaptunk Silverstone-ban, minden elkezdett jobban alakulni. Ez egy nagy változás volt. Tudom, hogy jó néhány orral kísérleteztek, és sok kombinációt ki is próbáltunk. Valószínűleg ez volt az a terület, amit nem sikerült annyira gyorsan megoldani, amennyire lehetett volna” – zárt az ausztrál pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS