Rio 2016 – Joó Abigél nyolcaddöntős a cselgáncstornán

A 78 kg-os Joó Abigél megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a riói olimpia cselgáncstornáján csütörtökön.

A londoni játékokon ötödik magyar dzsúdós a kétszeres Ázsia-bajnok mongol Lkhamdegd Purevjargallal talákozott a 16 közé jutásért. Kettejük eddigi négy összecsapásából hármat Joó nyert meg.
A kétszeres Európa-bajnok cselgáncsozó alig húsz másodperc elteltével földre vitte a mongolt, a bíró elsőre ippont ítélt, de a zsűri videózás után ezt visszavonta. Joó támadásban maradt, újabb dobást mutatott be, majd 2:49-nél Purevjargalt megintették. A KSI dzsúdósa újra befogta ellenfelét, eldobta, s ezért az akciójáért vazarit kapott. A mongol versenyző aktívabb lett, Joó fáradni látszott, de egy perccel a vége előtt újra földre vitte ellenfelét, amiért jukót kapott, majd, miután a mongol rosszul esett, s lekopogta az akciót, ipponnal megnyerte a meccset. A karját fájlaló, sérült Purevjargalt le kellett támogatni a tatamiról.
A 26 éves Joó Abigél – aki a meccs után jelezte, hogy később kíván nyilatkozni – a 16 között a világbajnok japán Umeki Mamival csap össze, akit megvert eddigi egyetlen mérkőzésükön.

 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.