Ritmikus Gimnasztika EB: A magyar csapat 13. lett

image A Vass Dóra, Böröcz Bianka, Kécza Daniella összeállítású magyar válogatott 13. lett a ritmikus gimnasztikázók bécsi Európa-bajnokságán.

    A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a trió 122,339 pontos, jónak tekinthető eredménnyel zárt a 30 együttes versenyében, ami különösen értékes azt figyelembe véve, hogy Böröcz és Kécza első felnőtt kontinensviadalán indult.
    Vass egyéniben is remekelt, a négy szer eredménye alapján a 15. helyen végzett 65,198 ponttal a 81 tagú mezőnyben, és ez azt jelenti, hogy ott lehet jövőre az elit Eb-n, amelyen a legjobb húsz szerepelhet.
    „Nagyon boldog vagyok, mert összejött az álmom, 15. helyen végeztem a négy szer alapján, ez pedig azt jelenti, hogy az eddigi legjobb Eb-szereplésemet hoztam. Daniellára és Biankára nagyon büszke vagyok, hiszen életük első felnőtt Eb-jén vettek részt, és nagyon jól helytálltak. Arról nem is beszélve, hogy csapatban is ez a 13. hely az utóbbi idők egyik legjobb helyezése” – mondta Vass.
    Vass szalaggal érte el a legelőkelőbb helyezést: 17. lett 16,666 ponttal, Kécza ugyanebben 51. helyen zárt 13,425 ponttal. Vass buzogánnyal a 24. lett 15,833 ponttal, míg Böröcz a 43., 14,200 ponttal.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.