Vass Dóra és a magyar együttes kéziszer-csapat is remekelt a III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa második napján a debreceni Főnix csarnokban. Vass szalaggal bekerült a fináléba, egyéni összetettben pedig az előkelő tizedik helyen végzett. A magyar együttes kéziszer-csapat 3 labda, 2 szalaggal a kiváló negyedik helyen döntős.
Vass elsőként buzogánnyal mutatkozott be a közel teltházas debreceni csarnok nagy örömére, különösebb hiba nélkül adta elő gyakorlatát, amelyre 16.400 pontot kapott, ezzel 13. lett.
Nagy álma volt, hogy szalaggal bekerüljön a vasárnapi nyolcas döntőbe. Ez a gyakorlat nagyon jól sikerült, nyolcadik helyen finalista lett 16.267 ponttal. A négy szer eredménye alapján egyéni összetettben a 10. helyet érte el 64.950 ponttal.
Böröcz Bianka buzogánnyal 22. , szalaggal 23. , egyéni összetettben 21. lett. A Vk végső elszámolásába nem számít bele Kécza Daniella és Soós Viktória eredménye, Kécza buzogánnyal 12.067, szalaggal 13.000 pontot, Soós ugyanitt 13.083, buzogánnyal 13.033 pontot szerzett.
A Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Raub Nóra, Ludányi Laura, Wehovszky Vivien összeállítású együttes kéziszer-csapat nagy ováció közepette lépett szőnyegre, és hibátlanul mutatta be 3 szalag 2 labda gyakorlatát. A finn és a brazil csapatot is megelőzve a negyedik helyen zárt 15.883 ponttal, így természetesen ezen a szeren is döntős. A kvalifikációban bemutatott két gyakorlat alapján összetett eredményt is hirdettek, a magyarok hatodikként zártak 30.450 ponttal.
Vass Dóra: Még most is nyomás volt rajtam, mert 100-ból egyszer fordul elő, hogy egy gyakinál elpattan a karika, és velem pénteken megtörtént. Ott motoszkált bennem ez a rossz érzés, de szombaton már oldottabban versenyeztem. Jólesik a magyar közönség szeretete, és ez rengeteg erőt ad nekem. Érzésem szerint jól sikerült a szalaggyakorlatom, és a zsűri is úgy látta, mert bejutottam a fináléba. Nagyon boldog vagyok.
Horváth Csinszka, együttes kéziszer-csapat kapitánya: Sokkal jobbak voltunk mint pénteken. A szombati versenynapon nem volt ejtés, kisebb hibák ugyan voltak, de elégedett vagyok. A pénteki teljesítmény számomra nem volt elfogadható, de remek csapat vagyunk, és hajt bennünket a csapatszellem és izgatottan készülünk a vasárnapi fináléra.
Deutsch-Lazsányi Erika, együttes kéziszer-csapat vezetője: Ma már sokkal jobb volt a csapat, mint pénteken, a negyedik hely az teljesen jó, de van min javítani. Először volt a kéziszer-csapat ilyen nagy csarnokban, a zeneválasztás is rendben volt. A finálékban a buzogány eredményen kellene javítani, a szalagban és labdában is jól teljesíteni, és akkor elégedett lennék. Ha a vasárnapi döntőben is ezt a helyezést hozzák, én már boldog leszek.



