Roberto Baggio ma ünnepli az 55. születésnapját. A korábbi Aranylabdás olasz válogatott klasszis 1995 és 1997 között két szezonon keresztül volt a Milan játékosa és 67 tétmeccsen 19 gólt szerzett illetve 25 gólpasszt osztott ki.
Roberto Baggio – Egy mítosszá vált legenda
1967. február 18-án született a Vicenza szomszédságában fekvő kis településen, Caldognóban egy nyolc gyermekes család hetedik gyermekeként. Kilenc éves korában játszotta első komolyabb meccsét a helyi csapatban, ontotta a gólokat, s elkeresztelték a „caldognói Zicó”-nak. 1982-ben fordulatot vett pályafutása, mert 500 ezer líráért (akkoriban körülbelül 30 ezer forintnak felelt meg az összeg) leigazolta Paolo Rossi egykori klubja, a Vicenza Calcio, ahol 36 bajnoki meccsen 13 gólt szerzett.
A hatalmas tehetséggel megáldott Roby felkeltette a nagy klubok érdeklődését, így 1985-ben lecsapott rá a Fiorentina. Tizenhét évesen került Firenzébe, ahol a második szezonja egészen parádésra sikerült (30 meccs és 15 bajnoki találat). Sajnos már fiatalkorában egy súlyos térdsérülést szenvedett, de szerencsére kilábalt belőle. 1990-ben a Fiorentinát elvezette az UEFA-kupa döntőjéig, de ott pont a Juventustól – későbbi csapatától – kaptak ki. 1990 nyara elég viharos volt Roberto számára, amellett, hogy behívták az olasz válogatottba a hazai rendezésű világbajnokságon. még át is igazolt az óriási ellenlábas és gyűlölt ellenfélhez, a Juventushoz. A tranzakció 18 milliárd lírájába került a zebra mezes torinóiaknak. Az átigazolást követően Firenzében utcai harcok alakultak ki. Baggio fogadkozott a viola szurkolók felé, hogy a Juve mez alá mindig felvesz egy lila színűt is.
A vb-n nagyszerűen ment az olasz válogatottnak, Baggio és Schilacci volt a csapat két húzóembere, így egy bronzérmet akaszthattak végül Roby nyakába. Első torinói szezonja minden képzeletet felülmúlt. 27 gólt ért el és ezzel egy csapásra a Drughik szívébe lopta magát. Ez a produkció Bravo-díjat ért számára (A legjobb utánpótláskorú játékost díjazták így). 1993-ban tarolt: 21 bajnoki gól és mellette egy UEFA-kupa győzelem elég volt, hogy elnyerje a France Football Aranylabdáját. Szinte minden mérvadó sajtóorgánum (World Soccer, Marca, France Football, El País, még a Nemzeti Sport is) az év játékosának választotta.
1994-ben az olasz válogatott legfontosabb „láncszemeként” vett részt az amerikai világbajnokságon, ahol gyenge kezdés után öt gólt helyezett az ellenfelek hálójába. A végkifejlet nem úgy sikerült, ahogy várták az olaszok, mert Roby hagyta ki a vb-döntő mindent eldöntő tizenegyesét, ezzel egy ezüstérem birtokosa lett. A következő idényben megnyerte élete első Scudettóját, de nem volt súrlódásmentes az idénye. Az ok minden bizonnyal Alessandro Del Piero feltűnése volt a Zebráknál, Roby nehezen viselte a sokszor csak másodhegedűs szerepet, ezért 1995-ben továbbállt.
A Milannál Berlusconiék nem sokat teketóriáztak és leigazolták az isteni Copfocskát. A ’95-96-os bajnoki évben Roby újabb bajnoki címet nyer, ezúttal piros-fekete mezben. Ez a tette egyedülállóvá, hiszen előtte még senki sem tudott zsinórban bajnok lenni két különböző klubbal a Serie A-ban.
Tekintsük át részletesen a Milanban eltöltött két évét. 1995. augusztus 27-én a Padova ellen debütált a bajnokságban és összesen 67 mérkőzésen 19 gólt tudott elérni piros-fekete mezben. Ugyan bajnok volt 1995-ben, de sokszor csak a cserepadról szállt be a világ akkori talán legjobb csapatába. Íme a bajnokok névsora: Demetrio Albertini, Massimo Ambrosini, Roberto Baggio, Franco Baresi, Zvonimir Boban, Francesco Coco, Alessandro Costacurta, Marcel Desailly, Paolo Di Canio, Roberto Donadoni, Stefano Eranio, Jorge Paulo Futre, Filippo Galli, Mario Ielpo, Gianluigi Lentini, Tomas Locatelli, Paolo Maldini, Christian Panucci, Sebastiano Rossi, Dejan Savicevic, Marco Simone, Gianluca Sordo, Mauro Tassotti, Patrick Vieira, George Weah.
A következő szezon kritikán alul sikerül a Milan számára, Capello mester távozása után Oscar Washington Tabarez veszi át az irányítást, de nem sok siker övezi munkáját. 1996 decemberében szerződést bontott az edzővel Galliani és felkérte a régi sikerkovácsot, Arrigo Sacchit. Sacchi sem számolt gyakran a kezdőben Baggióval, aki fontolóra vette a távozást. 1997. május 18-án játszotta utolsó bajnokiját a Milanban a Lazio ellen. Mivel részt szeretett volna venni a harmadik világbajnokságán, ezért 1997 nyarán Bolognába szerződött. Az emíliai csapatban abszolút alapember lett, 30 mérkőzésen 22 gólt lőtt. Ez a remek teljesítmény újabb vb-behívót jelentett Robynak. A ’98-as franciaországi világbajnokságon Baggio két gólt ért el, ebből az egyik az Ausztria elleni győztes gól volt. Végül a negyeddöntő jelentette az olaszok búcsúját a házigazdák ellen, csalódás volt minden játékosnak és szurkolónak ez a szereplés. A vb után továbbállt Bolognából és újra Milánóba igazolt, ezúttal a kék-fekete felére. Ez a döntés utólag nem volt túl jó Baggio számára, az edzők – Lucescu, Simoni, Hodgson, majd Lippi – sokszor csak a cserepadra ültették, mint korábban a Milanban eltöltött két éve során. Az Interben 41 mérkőzésen „csak” kilencszer tudott eredményes lenni.
2000-ben új kihívást keresve elfogadta a Brescia ajánlatát. A kis lombard klub korábban állandóan az A és B liga között ingázott., nem számított sohasem nagy csapatnak. Baggióval és több sztárigazolással négy éven keresztül stabil középcsapat tudott lenni a kék-fehér együttes. A második itt eltöltött évében már úgy tűnt, hogy semmi sem lehet gátja pályafutása negyedik vébéjének, amikor egy súlyos sérülés minden álmot eloszlatott. Baggio ugyan felépült a világbajnokságig, de a formája nem volt már a régi és Trapattoni mester a közvélemény nyomása ellenére sem hívta be Copfocskát a 2002-es keretbe. Az olasz csapatot kiejtették a bírók, talán ez nem történ(hetet)t volna meg Baggio jelenlétében.
Baggio a 2002/03-as szezonban újra régi fényében ragyogott és fantasztikus gólokat lőtt. Csodálatos pályafutását 2004-ben zárta le éppen a San Siro gyepén egy Milan-Brescia (4-2) bajnoki meccsen. 1988 és 2004 között összesen 56-szor húzta magára az olasz címeres mezt, ezeken 27 gólt szerzett.
Visszavonulása után egy évet pihent, majd az Inter edzői stábjában bukkant fel. Azóta számtalan jótékonysági esemény észtvevője volt, talán ennek is köszönhető, hogy 2010-ben Béke Nobel díjjal tüntették ki. 2010 és 2013 között technikai igazgatóként dolgozott az Olasz Labdarúgó Szövetségnél.
ROBERTO BAGGIO
ADATOK:
Születési dátum: 1967.02.18.
Születési hely: Caldogno, Olaszország
Poszt: csatár, irányító
Becenév: “Copfocska”
Eltöltött szezonok a Milanban: 2
Mérkőzések a Milanban: 67
Gólok a Milanban: 19
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 1986.09.21. Fiorentina-Sampdoria 2-0
Olasz kupa – 1983.08.31. Vicenza-Palermo 1-0
BEK – 1990.09.19. Sliven-Juventus 0-2
UEFA kupa – 1986.09.17. Fiorentina-Porto 1-0
MEGNYERT TRÓFEÁK:
VICENZA
Serie C-bajnok: 1 – (1984/95)
JUVENTUS:
Scudetto: 1 – (1994/95)
Olasz kupa: 1 – (1994/95)
UEFA-kupa: 1 – (1993)
MILAN:
Scudetto: 1 – (1995/96)
OLASZ VÁLOGATOTT:
VB-ezüstérmes: 1994
VB-bronzérmes: 1990
EGYÉNI KITÜNTETÉSEK:
U-23 Európai és Év labdarúgója: 1990
Kupagyőztesek Európa Kupája gólkirály: 1990-1991
Aranylabda: 1993
FIFA Év játékosa : 1993
Labdarúgás platina díja a TV Sorrisi és Canzoni: 1992
Onze D’Or francia magazin ” Onze Mondial “: 1993
FIFA World Cup Silver Ball: 1994
VB Ezüstcipő: 1994
VB All-Star csapat: 1994
Bravo díjat a Fiorentina: 1990
Arany Guerin a Vicenza: 1985
Arany Guerin az AC Milan: 1996
Arany Guerin a Brescia: 2001
Guerin d’Oro : 2001
Azzuri csapata The Century: 2000
FIFA Dream Team az All-Time: 2002
“Legkedveltebb játékos” díja – internetes szavazás: 2001
“Legkedveltebb játékos” díja, az olasz Oscar: 2002
FIFA 100 : 2004
World Soccer Awards 100 legnagyobb játékos a 20. században 16 . hely
Giuseppe Prisco díjat: 2004
A Bajnokok Promenade – Golden Foot 2003
Guerin Sportivo 150 Grandi del Secolo
Isten éltesse sokáig!
/Pato7 írása alapján/
