Stefanovics József, a Victory Martfű Kyokushin klub mestere Görögországban oktatott, majd Aradon A Local Kombat küzdősport gálán Nagy Tibort segítette a ringsarokban.
Mikor utaztál az emberi kultúra egyik bölcsőjébe?
Október 16 és 21 között tanítottam Rodoszon. A Titán klub vezetői hívtak meg, még korábban.
Mi volt a meghívás célja?
Szeretnék a Görög karate színvonalát emelni. Hosszútávon gondolkoznak. Ez egy új Dojo, ami 6 hónapja alakult. Itt tréningezik a két legsikeresebb Görög versenyző, Manos Seitis és Carolien Brix.
Mit tanítottál a csodaszép szigeten?
Nagyon összetett küzdelmi képzés volt, valamint azt oktattam, hogy hogyan kell egy versenyzőt felépíteni. Majd némi kihon és kata értelmezés is volt. Nagyon érdeklődtek.
Jól érezted magad Rodoszon?
Igen, nagyon. Gyönyörű hely, nagyszerű klímával. Gazdag kultúrával, és jó ételekkel. Nagyon akartak tanulni, fejlődni a helyi karatésok, ez fontos volt számomra. Kedves és figyelmes vendéglátóknak bizonyultak. Valamint nagyon hangulatos volt a tengerparton beszélgetni. Jól éreztem magam.
Hol tanítottál már korábban?
Magyarországon, több helyen és alkalommal. Amikor Japánba invitáltak ott is oktattam több alkalommal. Valamint többször Romániában és Szlovákiában, tavaly pedig Szlovéniában is. Most pedig Görögországban.
Melyik volt a legjobb?
Mind jelentős ezért vagy azért. Szívesen segítek, ha tudok. Természetesen attól sok függ, hogy mennyire akarnak tanulni, mennyire figyelnek, és ami fontos gyakorolnak a szemináriumot követően. Nem szeretek -vásári bohóc- lenni, akit elhívnak, érdekes, megtapsoljuk, majd ha hazament, minden megy a régiben. Az nem gond, ha nem együtt gyakorlunk, de ne raboljuk egymás energiáit. A Görögök nagyon koncentráltak, és figyeltek. Remélem az edzésmunkájukban, a mindennapjaikban ez ugyanilyen pozitív lesz.
És akkor lesz folytatás?
Ekkor igen. Ha van még közös szakasza az utunknak, akkor örömmel segítek. Nagyon szimpatikus emberek és harcművészek.
Miután haza érkeztél, Romániába utaztál Nagy Tibivel egy K-1 mérkőzésre.
Igen. Tibi munkáját is segítem. Augusztusban megnyertük a K-1 Magyar nagydíjat. Nagyon nehéz meccs volt Aradon. Tibi már 36. éves, és nem olyan gyorsan regenerálódik. Jobb lett volna egy hosszabb pihenő. De az időpontokat nem csak Ő dönti el. A riválisa egy kiváló Marokkói, de Hollandiában tréningező 24 éves versenyző volt. Nyertük az 1. menetet, és szűken a 2.-at is, de az talán inkább döntetlen volt. Viszont a végig erőszakos és nagyon állóképes rivális, az utolsó menetben a maga javára fordította a mérkőzést. Megérdemelten győzött. Most Tibi pihen, és jövőre meccsel újra. Mindenképpen megcélzunk egy Európa vagy világbajnoki övet.
XLsport – Forrás: Stefanovics József