Roland Garros: meg akarták vesztegetni Morigamit

akiko_morigami.jpg

Saját bevallása szerint meg akarták vesztegetni a japán Morigami Akikót a francia nyílt teniszbajnokságon.

A 28 éves játékos párosban honfitársával, Nakamura Aikóval indult, és az első mérkőzésüket megelőzően környékezték meg.
   
"Odajött hozzám egy edző azzal, hogy veszítsük el a meccset. Teljesen sokkolt a kérés, mert én mindig mindent megteszek a győzelemért" – közölte a japán teniszező, aki társával ezzel együtt is 6:0, 6:1-re kikapott a kínai Csan, Csuang (Chan, Chuang) duótól.
   
Morigami nem akarta elárulni a tettes kilétét, de utalt arra, hogy a világranglista 71. helyén álló Nakamura nagy versenyben van az olimpiai részvételért, és a – végül csakugyan bekövetkezett – vereséggel jelentősen csökkentek az esélyei…

MTI