Roland Garros: Szávay a 64 között

szavay8.jpg

A 12. helyen kiemelt Szávay Ágnes három szettben legyőzte a japán Morita Ajumit a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A viadal honlapja szerint a kiskunhalasi tini ellenállhatatlanul kezdett a 7-es pálya nyitómérkőzésén, a világranglistán 109. riválisa csak 5:0-nál tudott először gémet nyerni ellene, végül 32 perc alatt 6:1 lett a Vasas játékosa javára.
   
Eleinte a második szett is egyoldalú küzdelmet hozott, mígnem a 18 éves távol-keleti teniszező 3:0-nál "feltámadt" és fordított, majd 5:4-nél második játszmalabdáját kihasználva kiegyenlített.
   
A harmadik felvonásban Ajuma kezdett jobban, brékelőnyhöz jutott. Az összesen 11 kettős hibát ütő Szávay azonban összeszedte magát, és végül egy bréknyi előnnyel, 2:02 órás csatában megszerezte a győzelmet. A második fordulóban a német Sabine Lisicki vagy az orosz Jelena Vesznyina következik számára.
   
Szávay párosban 9. kiemelt az orosz Dinara Szafinával, a duó első ellenfele – még ismeretlen időpontban – a Stephanie Foretz, Olga Szavcsuk francia, ukrán kettős lesz.
   
Eredmények:
   
női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
    ——————————————-
Szávay (12.)-Ajumi (japán) 6:1, 4:6, 6:4
Jankovic (szerb, 3.)-Niculescu (román) 7:6 (7-3), 6:2
Knapp (olasz, 32.)-Müller (német) 6:0, 6:4
Pavljucsenkova (orosz)-Salerni (argentin) 6:1, 6:1
Pandzic (horvát)-Bremond (francia) 4:6, 6:3, 6:2
Loit (francia)-Jen (Yan, kínai) 1:6, 6:4, 8:6

MTI