Román-magyar – Székelyföldi románok a FIFA-hoz fordultak a magyarok viselkedése miatt

image A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) fordult nyílt levélben a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok civil fóruma elnevezésű szervezet, amely a magyarországi szurkolók múlt pénteki, bukaresti „sportszerűtlen, románokat sértő” viselkedését bírálta.

    Az Agerpres román hírügynökség szerint a civil szervezet szóvá teszi, hogy a magyar szurkolók „felgyújtották és széttörték” az őket Bukarestbe szállító vasúti szerelvényeket, bukaresti szórakozóhelyeket „tettek tönkre”, Romániát és a románokat sértő rigmusokat skandáltak, megsértették a román állam jelképeit, a román himnusz elhangzása alatt a pályának hátat fordítva álltak, és folyamatosan obszcén jeleket mutogattak.
    A civil szervezet szóvá teszi, hogy a magyar szurkolók „Vesszen Trianon!” skandálása, valamint Nagy-Magyarország jeleinek a viselése megsértette a románok nemzeti érzelmét. A szervezet szerint a magyar szurkolók idegengyűlölő és rasszista módon nyilvánultak meg.
    Emlékeztetnek, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vasárnap bejelentette: a FIFA elnökségéhez fordult, és tájékoztatta a nemzetközi szakmai szervezetet a román szurkolók magyarellenes megnyilvánulásairól. A román civil szervezet szerint a jogvédő szolgálat nevében eljárók lényegében  „a magyar szurkolók elítélendő viselkedéséről akarják elterelni a közvélemény és a nemzetközi fórumok figyelmét”.
    A román és a magyar labdarúgó-válogatott a múlt pénteken Bukarestben játszott világbajnoki selejtezőt, amelyen a hazai csapat nyert 3-0-ra. A mérkőzés előtt több összetűzésre került sor a magyar szurkolók és a román rendfenntartó erők között. Csütörtökön egy román portál azt írta, hogy a FIFA megfigyelője szóvá tette a mérkőzés jelentésében a román szurkolók idegengyűlölő megnyilvánulásait, és Romániát ezért szankciók érhetik.