Románia – Ukrajna 3-0 – élő

Cikkünk frissül.

A németországi Európa-bajnokság E csoportjának első meccsét rendezik hétfőn 15 órától a Bayern München otthonában, az Allianz Arenában. A kvartett másik két csapata, Belgium és Szlovákia 18 órától Frankfurtban csap össze.

Várható volt, hogy az ukránok Eb-szereplése politikai visszhanggal járhat, a konfliktust megelőzendő az UEFA kitiltotta az orosz zászlókat a meccs helyszínéről. Az ukrán válogatott magával hozott egy lebombázott lelátót is Ukrajnából, amelyet Münchenben állították ki.

Románia veretlenül, csoportelsőként jutott ki az Európa-bajnokságba, többek között Svájcot is megelőzve. Idén azonban még egy meccset se nyertek, négy felkészülési meccsükön 3 döntetlen és 1 vereség a mérleg, júniusban Liechtenstein és Bulgária ellen is 0-0-át játszottak.

Ukrajna pótselejtezőn, Bosznia-Hercegovinát és Izraelt legyűrve harcolta ki az Eb-részvételt, így ők még márciusban is tétmeccset játszottak. Azóta három barátságos meccsük volt, Németországgal ikszeltek (0-0), Lengyelország ellen 3-1-re kikaptak, viszont 4-0-ra kiütötték a moldovai válogatottat.

Kezdőcsapatok:

Románia: Nita – Ratiu, Dragusin, Burca, Bancu – R. Marin, F. Marin – Man, Stanciu, Coman – Dragus

Ukrajna: Lunyin – Konoplja, Zabarnyij, Matvijenko, Zincsenko – Sztyepanyenko, Saparenko – Cihankov, Szudakov, Mudrik – Dovbik

A meccs

A svéd bíró sípszavát követően az ukránok indították útjára a labdát a nagyobb részt román rajongókkal megtelt Allianz Arenában. A meccset aktívabban kezdték az ukránok, előbb Mudrik próbálkozott lövésig eljutni a szélről befelé húzva, ám végül eladta a labdát, majd pár perccel később Zincsenko indította volna Dovbikot, de a román kapus jól érkezett, és megszerezte a labdát.

A 8. percben Románia találta el elsőként a kaput az eddig főleg ukrán fölényt hozó meccsen. Razvan Marin próbálkozott messziről egy kontratámadás végén, Lunyin magabiztosan fogta a lövést.

Az első negyedórában Ukrajna többnyire a bal oldalon próbálkozott támadást vezetni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A 20. perc környékén felfedezték a pálya másik oldalát, Konoplja két beadással is próbálkozott rövid időn belül, a második a meccs első szögletéhez juttatta Ukrajnát. A sarokrúgást követően a románok felszabadítottak, majd Dovbik lőtt messziről, de nem talált kaput.

Az első félidő felénél a románok is eljutottak egy beadásig, az előretörő Ratiu emelte középre a labdát, de az Zincsenko fejéről Lunyin kezébe hullott. A megszerzett labdával támadást építettek az ukránok, eljutottak a második szögletükig, de ez sem volt veszélyesebb, mint az első.

A 27. percben Románia is kiharcolta első szögletét, a saját tizenhatosukon belül megszerzett labdát néhány passzból eljuttaták a másik kapu közelébe a románok. A beadás nem volt veszélyes, az ukránok felszabadítottak.

GÓL! Románia a korábbiaknál agresszívabban támadott le, Lunyin el is adta a labdát, amelyet Man Stanciu elé tálalt, aki 21 méterről a hosszú felsőbe vágta azt. A 29. percben 1-0-ra vezet Románia.

A gól után is megmaradt a román lendület, a 34. percben balról, az alapvonaltól körübelül 30 méterről lőhettek szabadrúgást, a beadást az ukránok szögletre tisztázták. A kis szögletet követően a beadás levágódott, de a labda maradt a románoknál, az ukránokat szemmel láthatóan megzavarta a bekapott gól.

A 36. percben újra sikerült támadást vezetniük az ukránoknak, Mudrik a bal szélen verte meg Ratiut, beadását Dragusin mentette szögletre fejjel. A szöglet után a másik oldalról ívelték vissza a labdát a kapu elé az ukránok, végül Mudrik lőhetett, de csapattársát találta el, majd a románok felszabadítottak.

A 38. percben egy hosszú indítást követően kerülhetett volna helyzetbe Ukrajna, de sem Dovbik, sem Cihankov, sem Mudrik nem jutott el lövésig. A megszerzett labdából kontrát vezettek a románok, Man lőtt veszélyesen, megpattant, szöglet. Stanciu sarokrúgásból a felsőlécet találja el, majdnem megszületett az Eb legnagyobb gólja.

Rövid ideig állt a játék, miután Sztyepanenko és Marius Marin összefejelt. Az első félidő hosszabbítása két perc. A játékvezető tartotta a szavát, a csapatok pontosan 47 perc játék után vonulhatnak a szünetre.

Második félidő

A második félidőt az előnyben lévő román válogatott indította útjára, csere a szünetben nem történt. Lendületesen indít Románia, Coman cselezett, majd lőtt a 16-oson belülről, mellé.

Az ukránok terve úgy látszik, hasonló, mint amivel az első félidő elején próbálkozta: Mudrik cselez, bead, a románok tisztáznak. Nem sokkal később már Szudakov ad be Mudrik helyéről, de ő sem sikeresebb.

A 49. percben Dragus maradt lent a földön saját tizenhatosa előterében, de az ukránok folytatták a támadásépítést. Szudakov ezúttal beadás helyett messziről lőtt, bőven fölé.

A románok az 51. percben ismét magas letámadással próbálkoztak, labdát is szereztek, a végeredmény egy beadás, amit az ukránok kivágnak. Románia újra építkezhetett, de eladták a labdát, az ukrán kontrát Szudakov túlbonyolította, így csak egy szöglet lett belőle.

GÓL! Razvan Marin hatalmas gólt szerez egy román kontra után! Ukrajna saját szöglete után a másik oldalról jött bedobással, de a románok megszerezték a labdát, és néhány passz után az ukrán térfél közepén találták magukat. Razvan Marin messziről kilőtte a bal alsót, Lunyin nem ért le, az 53. percben Románia – Ukrajna 2-0.

GÓL! Románia megint magasan szerez labdát, az első lövést blokkolják, a másodikat Lunyin szögletre üti. A szögletet kicsiben elvégzi a román csapat, Man betör a 16-oson belülre, majd Dragus elé tálal, aki bepöcköli a labdát az üres kapuba. A VAR vizsgálódott, de nem talált lest, ezzel Románia-Ukrajna 3-0 az 57. percben.

Bő egy óra játékot követően cserél a román csapat. A két gólpasszt is kiosztó Man mellett Coman jön le, érkezik Ianis Hagi, a legendás Gheorge Hagi fia, valamint Valentin Mihaila. Az ukránok is változtatnak, rögtön hármat is: Sztyepanyenko, Saparenko, Cihankov le, Jaremcsuk, Jarmolenko, Brazsko fel.

A cserék után, a 65. percben Mudrik egy távoli szabadrúgást ível a tizenhatoson belülre, a román védők kifejelik, de még a büntetőterületen belülről jön egy lövés, ami messze a kapu felé száll. A frissen beállt Jarmolenko próbálkozott.

A 68. percben ismét labdát szereztek a románok, Konoplja csak egy lerántással tudta megakadályozni az újabb román helyzetet, sárga lapot kap érte. A szabadrúgást oldalról kapura tűzte volna Stanciu, de csak az oldalhálót találta el.

A 70. percben Ukrajna kap szabadrúgást mintegy 25 méterre a román kaputól. Szudakov lő, a sorfalról szögletre vágódik. A szögletet Mudrik tekerte be, de a románok kivágták, majd kontráztak, aminek egy ukrán szabálytalanság vetett véget.

Jön a negyedik ukrán csere, Konoplja lejön, a helyén Olekszandr Timcsik.

Írta a HVG

A Románia – Ukrajna 3-0 – élő bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.