Ronaldinho: válaszoltam a kritikákra

ronaldinho5.jpg

 

Vasárnap este a Milan fontos, 2-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Roma ellen. Külön öröm, hogy hosszú idő után Ronaldinho is magára talált, büntetőből köszönt a "farkasok" hálójába.

"Jól érzem magam most-kezdte a barzil karmester. A sok munka után végre fizikaileg és technikailag is remekül vagyok. A mai jó teljesítményemet akarom hozni a továbbiakban is, hogy örömet szerezzek a Milan szurkolóinak. A Róma ellen Patóval összjátékban a legjobbunkat hozztuk: minden egyszerűen ment."

Az aranylabbdás mostanság kicsapongásairól volt híres, nem pedig a pályán mutatott és régen oly megszokott varázslatairól, ám vasárnap este ismét a mágust láthattuk. Az elmúlt időszak kritikái kiváltottak Ronaldinhóban egyfajta egészséges dacreakciót. "Amikor a labda felé léptem, hogy elvégezzem a tizenegyest, eszembe jutott minden, amit mondtak rólam, választ akartam adni a kritikákra."

A honfitárssal való "együttműködésről" is beszélt. "Mindegy, hogy a bal oldalon vagyok vagy támadóként játszom. A bal szárnyon otthon vagyok, könnyen megy minden, és azt hiszem, Patóval közösen nagyszerű dolgokat művelünk majd."

Ígéretét rögtön szerdán, a Real Madrid elleni Bajnokom Ligája találkozón beválthatja a Milan sztárja.

 

REB