Arról van szó, hogy a Crunch Sport december 16-iki híre szerint Cristiano Ronaldo visszatérhet a Manchester Unitedhez.
A spanyol Sport című lap munkatársa úgy véli, Ronaldo igencsak zokon vette, hogy a Real Madrid drukkerei túlzottan kritizálták, merthogy nem játszott túl fényesen a Barcelona elleni El Clásicón, melyen a fővárosiak kikaptak 3-1-re. Korábban Ronaldo kijelentette, az Anzsi Mahacskala is ajánlatot tett neki, és a futballban sohasem szabad azt mondani, hogy soha.
Köztudott, Ronaldo 2009-ben írt alá 80 millió fontért a Los Blancoshoz, de időközben azt is bevallotta, hogy állandó kapcsolatban áll az őt eladó Manchester United edzőjével, Sir Alex Fergusonnal. Ismert, a portugál játékos 2003-ban került a MU-hoz. Az is tény, hogy az Anzsin kívül a Manchester City is csillagászati összeget kínált fel az aláírásáért, de az ügy akkor elaludt.
Valami persze mozoghat a háttérben, tudniillik a Real Madrid megkörnyékezte Wayne Rooney-t és Javier Hernándezt is, márpedig mindketten manchesteriek. Az angol és mexikói válogatott csatár nem is zárkózna el attól, hogy a spanyol fővárosba költözzön. Ez az érem egyik oldala, a másik pedig az, hogy Ronaldo tényleg sértettnek érzi magát, mert őt tették felelőssé a Barcelona elleni csatavesztésért. Meglehet, hogy a Rooney, Hernández duó érkezne Madridba, Ronaldo pedig visszatér Manchesterbe?
Pár hete a Sky Sport arról faggatta Ronaldót, vajon újdonságot jelentene-e számára Anglia?
– Már hogy jelentene újdonságot? Ott szerepeltem, ott lettem nemzetközileg elismert labdarúgóvá, Fergusont atyai barátomként tartom nyilván, az angol ligát ismerem, az ottani légkört szeretem, szóval, a Premier League számomra egy olyan nyitott könyv, amiben bármikor könnyedén olvasgatok – nyilatkozta Ronaldo.