Röplabda: Csak egy szett volt szoros Nyíregyházán

ropl.jpg

A címvédő Betonút-NRK-Nyíregyháza hazai pályán 3:0-ra győzött a BSE-FCSM ellen a női NB I Liga elődöntőjének első meccsén. A fővárosiak csak a második játszmában voltak egyenrangú partnerei remek csapatjátékot produkáló szabolcsiaknak.

A BSE együttese legutóbb másfél éve győzött Nyíregyházán, a 2006. november 6-án rendezett meccset 3:2-re nyerték a fővárosiak. A két csapat legutóbbi meccse a márciusi Magyar Kupa elődöntő volt, amelyet szintén a szabolcsi megyeszékhelyen rendeztek, akkor a hazaiak győztek öt játszmában.

Három BSE-ponttal kezdődött a találkozó, ezután háromszor Katona Brigitta volt eredményes. A fővárosiak nyitásfogadása eléggé bizonytalan és esetleges volt, de támadásban bemutattak néhány ügyes megoldást, így a hazaiak az első technikai szünetben csak egy ponttal vezettek. 8:8 után határozottabbak voltak a szabolcsiak, ez hamarosan az eredményen is meglátszott, 12:8-nál Farkas Mihály BSE-edző időt kért. Kiválóan blokkolt a Nyíregyháza, a látogatók ugyan ügyesen, taktikusan nyitottak, de továbbra is gyengén fogadták a szervákat, amikor Farkas Mihály másodszor időt kért, már eldőlt az első szett (20:13), a kezdeti tapogatózó játék után magabiztosan lépte le riválisát a bajnoki címvédő (25:17, 1:0).

A második felvonást is jól kezdte az egyre magabiztosabb mezőnyjátékot produkáló BSE (3:7), az első kötelező pihenő után azonban elkezdte a felzárkózást az NRK. Erdősné Balogh Erika, a hazaiak csapatkapitánya, és a feladó, Natalija Akimova ezúttal is hozta szokásos remek formáját, de a második technikainál is a hibáik számát némileg csökkentő látogatók vezettek négy ponttal (12:16). 14:18 után Katona Brigitta remek szerváival újabb rohamra indult a Nyíregyháza, 17:18-nál Farkas Mihály időkérése következett. 19:19-nél utolérte riválisát az NRK, 19:21-nél azonban Ludvig Zsolt, a szabolcsiak trénere kért időt, majd taktikai cseréket hajtott végre. Szavai meghallgatást nyertek, mert játékosai hamarosan ismét egyenlítettek, 21:21-nél Farkas Mihály kezdeményezett rövid szünetet. Az első játszmalabda a BSE előtt adódott (23:24), de a vendégcsapat elszalasztotta az óriási lehetőséget, Merkószki Tünde pontjaival fordított, és újabb részsikert könyvelhetett el a Nyíregyháza (26:24, 2:0). Mint később kiderült, ekkor eldőlt a mérkőzés.

A harmadik felvonás elején nem hagyta meglépni a BSE-t a házigazda (5:5). A fővárosiak bizonytalankodásait továbbra is könyörtelenül büntette a Nyíregyháza, 10:5-nél Farkas Mihály, 10:8-nál Ludvig Zsolt, 15:9-nél megint Farkas Mihály kért időt. A hazaiak erős, pontos ütésekkel növelték előnyüket, a látogatók nem tudták átvenni a kezdeményezést, nem tudták ráerőltetni akaratukat a szabolcsiakra, sőt, korábbi stabil mezőnyjátékuk is megbomlott. Az NRK fölényét mutatta az is, hogy a hajrában már tíz pont volt a különbség (22:12). A tehetséges, lelkes játékosokból álló BSE csak egy játszmában volt egyenrangú partnere az összeszokott, rutinos, remek csapatjátékot nyújtó nyírségieknek, és csak saját magát okolhatja, hogy nem nyerte meg a második felvonást. A lényegen ez persze semmit nem változtat, a címvédő NRK teljesen megérdemelten győzött, így összesítésben előnyt szerzett. Folytatás szombat este fél héttől a Városmajorban (25:14, 3:0).

NB I LIGA, NŐK, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Betonút-NRK-Nyíregyháza–BSE-FCSM 3:0 (17, 24, 14)
Nyíregyháza, 100 néző. Játékvezetők: Hóbor, Elsik
Nyíregyháza: Akimova 4, Erdősné 13, Botos 9, Katona 11, Merkószki 13, Szakmáry 8. Csere: Kiss R., Miklai 1, Fekete K., Bodnár. Edző: Ludvig Zsolt
BSE: Török 2, Kovács E. 12, Németh Zs. 5, Takács Zs. 8, Lengyel V. 6, Kovács T. 9. Csere: Tóth A. (liberó), Kiss B. 2, Földesi, Farkas V. 1. Edző: Farkas Mihály

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:7, 16:11, 20:13, 23:14. 2. játszma: 4:8, 12:16, 19:19, 23:23. 3. játszma: 8:5, 16:10, 20:12, 23:13

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Nyíregyháza javára.

EDZŐI NYILATKOZATOK

Ludvig Zsolt: – Nagyon örülök a sikeres kezdésnek, és annak, hogy a második szett végén fordítani tudtunk. Biztos vagyok benne, hogy a párharcban még nehéz meccsek várnak ránk.
Farkas Mihály: – Nagyon megilletődötten kezdtünk, a második játszmában megmutattuk, hogy van fantázia a csapatban, a harmadik szettben viszont kimondottan gyáván játszottunk.

További eredmények

Elődöntő, 1. mérkőzés
TEVA-Gödöllői RC–Vasas Opus-Via Óbuda 0:3 (–23, –21, –23). Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Vasas javára.

Az 5–8. helyért, 1. mérkőzések
Albrecht-Miskolci VSC-MISI–Békéscsabai RSE 0:3 (–17, –20, –26). Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Békéscsaba javára.
BITT-Kaposvári NRC–Angyalföldi DRC 3:1 (–25, 23, 22, 18). Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Kaposvár javára.

A további program

Elődöntő (az egyik csapat harmadik győzelméig)

Április 19., 18.30: BSE-FCSM–Betonút-NRK-Nyíregyháza
Április 21., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–BSE-FCSM
Április 23., 18.30: BSE-FCSM–Betonút-NRK-Nyíregyháza (ha szükséges)
Április 25., 18.00: Betonút-NRK-Nyíregyháza–BSE-FCSM (ha szükséges)

Április 19., 18.00: Vasas Opus-Via Óbuda–TEVA-Gödöllői RC
Április 21., 18.00: TEVA-Gödöllői RC–Vasas Opus-Via Óbuda
Április 23., 18.00: Vasas Opus-Via Óbuda–TEVA-Gödöllői RC (ha szükséges)
Április 25., 16.30: TEVA-Gödöllői RC–Vasas Opus-Via Óbuda (ha szükséges)

Az 5–8. helyért (az egyik csapat második győzelméig)

Április 19., 18.00: Békéscsabai RSE–Albrecht-Miskolci VSC-MISI
Április 21., 17.00: Albrecht-Miskolci VSC-MISI–Békéscsabai RSE (ha szükséges)

Április 19., 17.00., Angyalföldi DRC–BITT-Kaposvári NRC
Április 21., 17.00., BITT-Kaposvári NRC–Angyalföldi DRC (ha szükséges)