Röplabda: Következik a főpróba Gyenesdiáson

bagics_toth.jpg

Utolsóelőtti állomásához érkezett a NESTEA Magyar Strandröplabda Bajnokság. A hétvégén, augusztus 1–3. között a gyenesdiási Diás Strand ad otthont a Mesterverseny harmadik, utolsó tornájának. Ez az utolsó forduló, a főpróba a balatonboglári döntő előtt.

A férfiak versenye az eddigiekhez hasonlóan ezúttal is többesélyes. A Koch Norman, Szauter Péter duó a szezon első felében remekelt, öt tornát nyert meg, de a legutóbbi két versenyen, Agárdon és Dévaványán is lemaradt a dobogóról. A címvédő Koch Róbert, ifj. Nagy Péter páros eddig csak az agárdi versenyen indult, ott pedig ezüstérmet szerzett, mert kikapott Bagics Balázs és Tóth II Gábor kettősétől.

Sokáig úgy tűnt, hogy a dévaványai A-kategóriás fordulót kihagyják Bagicsék, végül mégis elutaztak a Békés megyei városba, ahol aztán meg is nyerték a tornát! „Nem miattam indultunk Dévaványán, én szerettem volna részt venni a hagyományos bonyhádi Nemzetközi Röplabdás Találkozón – mondta Tóth II Gábor. – Én is Tolna megyei vagyok, hiszen Szekszárdon élek, és jó a kapcsolatom a bonyhádiakkal, de Balázs szólt, hogy már lefoglalta a szállást és benevezett a versenyre, úgyhogy én is elutaztam Dévaványára. Két igazán jó mérkőzésünk volt, az egyik a Koch Norman, Szauter Péter, a másik a Nacsa Gábor, Takács Gergely duó ellen. Balázs egész héten Izsákon volt, mivel ő a férfi ifjúsági-válogatott másodedzője, ezért nem tudtunk együtt edzeni Tatabányán, kíváncsi vagyok, így mire leszünk képesek. Célunk mindenképpen az elődöntőbe kerülés, és hogy ott mi történik, az csak rajtunk múlik. Ha az eddigi formánkat hozzuk Gyenesdiáson is, akkor ismét aranyérmet nyerhetünk!”

A nők mezőnyében ezen a versenyen játszhat először egymás ellen a címvédő Józsa Zsuzsanna, Dambendzet Nathalie páros és a szezon első felében remeklő, az utóbbi gudmann_matrai.jpghárom versenyt azonban kihagyó Gudmann Csilla, Mátrai Beáta duó! Az aranyérem persze nem csak az említett két egység között dőlhet el, hiszen egyre jobb formában van a Pethő Anita, Héjjas Valéria, a Nyári Virág, Kiss Regina és a Nagy Krisztina, Mester Orsolya duó is! „Először Csilláék nyaraltak külföldön egy hétig, azután mi utaztunk el két hétre – indokolta a hosszú kihagyást Mátrai Beáta. – Találtunk strandröplabda-pályát, játszottunk is, de az inkább bohóckodás volt, mint komoly sportteljesítmény. A gyenesdiási torna előtt kétszer újra együtt gyakoroltunk homokon, kétszer pedig Csilla csapatánál, a BSE-nél részt vehettem az alapozó edzésen. Nem várunk sokat magunktól, emlékezetből fogunk játszani, de arra tökéletes lesz ez a verseny, hogy visszarázódjunk a játékba a döntő előtt, hiszen a háromhetes kihagyás sok volt. Most indul igazán a küzdelem, ez lesz az első torna, amelyen az élmezőny minden tagja elindul!”

A ranglisták élmezőnye

Nők
Egyéni
1. Nyári Virág 256 pont
2. Gudmann Csilla 240
3. Kiss Regina 201
4. Nagy Krisztina 191
5. Dr. Balczó Noémi 189
5. Juhász Gabriella 41 189

Páros
1. Kiss Regina, Nyári Virág 402 pont
2. Dr. Balczó Noémi, Juhász Gabriella 378
3. Gudmann Csilla, Mátrai Beáta 340
4. Kun Dorottya, Zsoldos Edina 312
5. Héjjas Valéria, Pethő Anita 292
6. Bán Éva, Haász Judit 254

Férfiak

Egyéni
1. Koch Norman 324 pont
1. Szauter Péter 324
3. Bagics Balázs 242
4. Tóth II Gábor 225
5. Tóth András 220
6. Zsembrovszky Dávid 207

Páros
1. Koch Norman, Szauter Péter 648
2. Bagics Balázs, Tóth II Gábor 450
3. Honti Richárd, Tóth András 398
4. Haltrich Ákos, Zsembrovszky Dávid 386
5. Petheő Gábor, Trenka Zoltán 382
6. Somodi István, Vejtey Miklós 366

Forrás: Rodics Dániel