A magyar férfiválogatott megint ötjátszmás meccsen szenvedett vereséget a bécsi világbajnoki selejtezőn. Együttesünk ezúttal Bosznia-Hercegovinától kapott ki, s ezzel – a további eredményektől függetlenül – kiesett.
A bosnyákok elleni meccs előtt az volt a fő kérdés, hogy mennyire tudja magát túltenni a csapat a románok elleni fájó vereségen. Nos, az első néhány labdamenetben úgy látszott, hogy nem teljesen, hiszen messze nem voltak tökéletesek az akciók. Ennek ellenére tartotta a lépést ellenfelével a magyar együttes, mert a bosnyákok sem játszottak tökéletes röplabdát (5:4). A centereink ezúttal jól kezdték a meccset, Nagy József és Kovács I Zoltán is jól blokkolt, ütött és szervált. A folytatásban az ütőjátékosok vették vállukra a magyar csapatot, és Mózer Zoltán valamint Veres Péter pontjaival nőtt a különbség (13:9). A második technikai szünetig a néhány rossz magyar feladás ellenére maradt az előny, mert a hálónál ezúttal jól blokkoltak a játékosaink, ám 16 pontnál megrekedtünk, így Kántor Sándornak időt kellett kérnie (16:15). A pihenő jót tett a csapatnak, és Szabó Dávid jó szerváival, valamint Veres pontos befejezésével ismét állva hagytuk a riválist, az előnyünkkel pedig jól gazdálkodtunk, így megnyertük az első játszmát (25:21, 1:0).
A második szett magyar szempontból jól indult, hiszen már a legelején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ám a bosszantó hibák sajnos megmaradtak, így nem tudtunk komolyabb előnyt kialakítani (8:6). Ekkor azonban jött Veres Péter! 6:6 után zsinórban négyet nyithatott, így sikerült négy ponttal elhúzni! A bosnyákok nem adták fel, és szívós mezőnymunkával felzárkóztak egy pontra, így Kántor 12:11-nél feladót cserélt. Ez a húzás bevált, és egy olyan labdamenetben, amikor ötször sáncoltuk a bosnyákokat, ismét nagyobb vezetésre tettünk szert (15:12). Ekkor már tartott, és ezután folytatódott Nagy József remeklése! A center sorozatban nyolcszor nyithatott, ezzel biztosította a játszmagyőzelmet (25:18, 2:0).
A harmadik játékrész rettenetesen indult, hiszen a bosnyákok jó szervákkal hamar 5:1-es vezetésre tettek szert, érkezett is Kántor időkérése, majd második cseréje: a jól fogadó, de támadásban gyengélkedő Mózer Zoltán helyett Németh Szabolcs került pályára. Sajnos ez is csak átmeneti lendületet hozott, Szabó Dávidnak nem sültek az ütései, így a bosnyákok jelentős előnybe kerültek (5:11). A folytatásban sem sokat változott a játék képe, sok volt a hiba a magyarok játékában. Aztán a bosnyákok besegítettek, és ők is elkezdtek rontani, így ennek, és Németh Szabolcs parádés szerváinak köszönhetően egy pontra megközelítettük az ellenfelet (14:15). Ekkor vált igazán élessé a meccs, váltakozva estek a pontok, mindkét csapat remekül küzdött! 19:19-nél megtört a jég, és egyenlítettünk! Sajnos a vezetést nem sikerült átvenni, sőt, a bosnyákokat visszahoztuk a meccsbe: előbb 24:20-ra elhúztak, majd meg is nyerték a szettet (21:25, 2:1).
A negyedik felvonás elején megint egymás hibájából éltek a csapatok (nekünk volt több), illetve a mieink nem bírtak a balkezes Salihoviccsal (3:6). Szerencsére nem sokkal később Nagy József került a nyitóhelyre, így 9:9-nél egyenlítettünk. A következő labdamenetek ismét nem rólunk szóltak, és bár a technikai szünetig sikerült visszajönni a szettbe, a csapatukat fanatikusan hajtó bosnyák szurkolók joggal örülhettek a vezetésnek (14:16). Pontos bosnyák akciók következtek ezután, így 15:20-nál a magyar kapitány kikérte második idejét is. Ez sem használt, teljesen szétesett a magyar válogatott, így a bosnyákok kiegyenlítették az állást (16:25, 2:2).
A döntő szettet az ellenfél kezdhette hatalmas lélektani előnnyel, hiszen 0:2-ről sikerült egyenlítenie. Sajnos a magyar csapat nem is találta a ritmus az elején, és a bosnyákok hamar nagy előnyre tettek szert, 2:5-nél Kántor Sándornak időt kellett kérnie. Ez sem használt, a kulcsjátékosaink sorban csődöt mondtak, egyedül Németh Szabolcs nyújtott a valós tudásának megfelelő játékot. 4:8 után egy hárompontos rohammal még felcsillant az esély a győzelemre, sőt, 9:9-nél sikerült az egyenlítés is, ám ezután a nyitásaink rendre a hálóban landoltak, amikor pedig Kovács Zoltán egy az egyben leblokkolták, már hiábavaló volt az újabb időkérés, és a bosnyákok kigazdálkodták a szettet (11:15, 2:3).
-Olyan ez, mint a maratonfutás: ott is egy idő után elérsz egy falat, amikor azt érzed, hogy nem bírod már tovább – értékelt a találkozó után Kántor Sándor. – Ha azt a falat nem tudod átlépni, akkor elvesztél. Mi szombaton és vasárnap is ott toporogtunk előtte, de képtelenek voltunk átugrani rajta. Amíg ez nem változik, nem tudom, mit tehetünk.-
Világbajnoki-selejtező, férfiak, Európai-divízió, 1. fázis, C-csoport
2. forduló
Bosznia-Hercegovina−Magyarország 3:2 (−21, −18, 21, 16, 11)
Bécs, 200 néző. Játékvezetők: Kulhanek (osztrák), Lungu (román)
Bosznia-Hercegovina: Tesic 5, Mustedanovic 12, Bozic 4, Salihovic 19, Halilovic 5, Micic 7. Csere: Curan (liberó), Teodorovic 3, Milicevic 9. Szövetségi kapitány: Dalibor Stevic
Magyarország: ifj. Laszczik I. 1, Veres 17, Kovács I Z. 14, Szabó D. 12, Mózer 7, Nagy J. 9. Csere: Molnár D. (liberó), Toronyai 2, ifj. Schulcz I. 1, Németh Sz. 10. Szövetségi kapitány: Kántor Sándor
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 13:9, 16:15, 19:15, 23:19. 2. játszma: 6:6, 10:6, 12:11, 21:12. 3. játszma: 1:5, 5:8, 5:11, 10:14, 14:15, 19:19, 20:24. 4. játszma: 5:8, 9:9, 10:14, 14:16, 15:20. 5. játszma: 2:5, 4:8, 9:9
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Dalibor Stevic: − Fiatal csapatunknak és országunk röplabdájának is hatalmas ez a siker!
Kántor Sándor: − Egész egyszerűen meg kell tanulnunk győzni.
Románia-Ausztria 3:0 (23, 22, 20)
Az állás
1. Románia 2 mérkőzés 4 pont
2. Ausztria 3 pont (3:3)
3. Bosznia-Hercegovina 3 pont (3:5)
4. Magyarország 2 pont
A további program
3. (utolsó) forduló (január 5., hétfő)
17.45: Bosznia-Hercegovina-Románia
20.15: Magyarország-Ausztria
Forrás: Nemzeti Sport Online