Röplabda: Premier előtt a megfiatalított, átalakított férfiválogatott

kometaa.jpg

A magyar férfi röplabda-válogatott péntektől vasárnapig a lengyelországi Olsztynban Európa-bajnoki selejtezőtornán vesz részt a világbajnoki ezüstérmes házigazdák, valamint az észtek és a montenegróiak ellen. A nemzeti csapat új szövetségi kapitánya, Kántor Sándor nem fogalmazott meg számszerű célt, inkább azt várja el játékosaitól, hogy mindenki tudása legjavát nyújtsa a címeres mezben!

Jelentős személyi változtatásokat hajtott végre a keretben Kántor Sándor, a magyar férfiválogatott új szövetségi kapitánya. A néhány nappal ezelőtt játékosként a Kométa-Kaposvár színeiben újabb magyar bajnoki címet nyerő szakember több fiatal, tehetséges röplabdázót hívott meg, ugyanakkor nem tagja az együttesnek Mészáros Dömötör, Geiger András és Dávid Zoltán sem. Koch Róbert végleg, Veres Péter és Szabó Dávid ideiglenesen lemondta a válogatottságot, de a keretben így is hat idegenlégiós található, s ott van köztük a magyar röplabdasport egyetlen Bajnokok Ligája-aranyérmese, ifj. Nagy Péter is!

A játékosok a bajnoki rájátszás végeztével szinte azonnal összegyűltek Dunaújvárosban, az edzőtábor színhelyén. „Az első napon volt egy kis összehangolódás, de másnap már elkezdtük a kemény munkát, mert nagyon kevés az idő – mondta Kántor Sándor. – A felkészülés első hetében nagyon fontos volt, hogy minél jobban játékba lendüljenek azok, akik a külföldi klubcsapatukban nem kaptak főszerepet a szezon során, itt a válogatottban viszont húzóembereknek kell lenniük. Ez a helyzet azért rossz, mert a közelmúltban kevés mérkőzést játszottak, és azért jó, mert jelentős bizonyítási vágy van bennük.”

ferfi_valogatott.jpg

A szövetségi kapitány a koncentráció fontosságáról, és a sorozatterhelés nehézségeiről is beszélt. Kántor úgy tapasztalta, hogy eleinte csak körülbelül 45 percnyi folyamatos összpontosításra voltak képesek játékosai, ez a közös munka során 55-60 percre javították. „A célunk az, hogy egy óra húsz percen keresztül tudjanak koncentrálni a srácok a pályán, ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy jó mérkőzést játszhassanak – vélekedett a 37 éves edző. – A bajnokságban általában hetente voltak meccsek, most pedig három találkozót kell játszani három nap alatt, ez nehézségeket okozhat, mert fizikailag a játékosok erre nincsenek felkészülve. Egy ilyen torna előtt más erősítési program szerint kellene dolgozni, de ez az idő hiányában lehetetlen. Jelenleg a csapatépítés fázisában vagyunk, még a konkrét utazó keret és a kezdőhatos sem alakult ki teljesen.”

Az újdonsült szövetségi kapitány nem tagadja, még furcsa számára ez a szerepkör, de játékosai betartják az utasításait, maradéktalanul elvégzik a meghatározott feladatokat. „Ezen kívül nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a válogatottban nincs széthúzás, egységes a csapat, kiváló a hangulat, a motivációval, a lelkesedéssel minden rendben – büszkélkedett Kántor Sándor. – A bajban derül majd ki igazán, ki mennyire képes küzdeni a társáért. Az új csapat első idényére, az előttünk álló Európa-bajnoki selejtezőre nem határoztam meg konkrét célt. Elsősorban nem helyezésben gondolkozom, azt várom el mindenkitől, hogy a tudása legjavát nyújtsa. A győzelmek, a jó eredmények természetesen segítenének a mihamarabbi összehangolódásban.”

A férfiválogatott május 15-én, csütörtökön utazik Lengyelországba, ahonnan 19-én, hétfőn tér haza, és rögtön visszatér Dunaújvárosba, hogy a következő két napon, kedden és szerdán érdemi munkát végezhessenek a játékosok. A gárda május 22-én, csütörtökön megint útra kel, hiszen az Európa-bajnoki selejtező második tornájának az észt főváros, Tallinn ad otthont. A kvartett első helyezettje kijut a 2009-es törökországi kontinensviadalra, a második pedig pótselejtezőt játszhat.

Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő bő keret

Feladók: Toronyai Miklós (CVM Tomis Constanta), Tóth Gábor (Phoenix Mecano-Kecskeméti RC)
Ütők: Mózer Zoltán (Hypo Tirol Innsbruck, osztrák), Szalai Szabolcs (SK Riga, lett), Csala Bernát (Kométa-Kaposvár), Németh Szabolcs (Divani&Divani Avellino, olasz), Kovács II Zoltán (Vegyész RC-Kazincbarcika), ifj. Nagy Péter (Prisma Taranto, olasz), ifj. Schulcz István (Kométa-Kaposvár)
Centerek: Kovács I Zoltán (Kométa-Kaposvár), Nagy József (Kométa-Kaposvár), Csoma Krisztián (Kométa-Kaposvár), Gelencsér Balázs (Hypo Tirol Innsbruck)
Liberók: Szántai Balázs (Vegyész RC-Kazincbarcika), Molnár Dávid (Kométa-Kaposvár)

A program

Felnőtt férfi Európa-bajnoki selejtező, F-csoport

1. torna, 2008. május 16–18., Olsztyn, Lengyelország

1. forduló (május 16., péntek)
17.00: Lengyelország–Montenegró
20.00: Észtország–Magyarország
2. forduló (május 17., szombat)
14.00: Montenegró–Magyarország
17.00: Lengyelország–Észtország
3. forduló (május 18., vasárnap)
14.00: Észtország–Montenegró
17.00: Magyarország–Lengyelország

2. torna, 2008. május 23–25., Tallinn, Észtország

1. forduló (május 23., péntek)
17.30: Észtország–Montenegró
20.00: Magyarország–Lengyelország
2. forduló (május 24., szombat)
14.30: Magyarország–Észtország
17.00: Lengyelország–Montenegró
3. forduló (május 25., vasárnap)
14.30: Észtország–Lengyelország
17.00: Montenegró–Magyarország