Röplabda: Rangadóvá varázsolták az edzőmeccset

roplabda8.jpg

A BSE-FCSM és a TEVA-Gödöllői RC női csapatai péntek este a Városmajorban edzőmeccset játszottak. Az NB I Liga negyeddöntőire készülő együttesek a gyakorló találkozóból szempillantás alatt rangadót varázsoltak, hiszen színvonalas, izgalmas, látványos labdamenetekkel sűrűn tarkított, ötjátszmás csatát vívtak egymással.

Legutóbb a Magyar Kupa nyíregyházi bronzmeccsén mérkőzött egymással a BSE és a Gödöllő. Akkor a fővárosiak 2:1-ről kaptak ki 3:2-re, így idén is érem nélkül maradtak a sorozatban. Magabiztos, ügyes játékkal kezdett a házigazda, de 2-3 pontos előnyét nem tudta növelni, mert Bajáriné Pesti Anikó ezúttal is a hátán vitte a gödöllőieket. A vendégek sáncmunkája nem volt hatékony (15:10), ezt Hollósy László edző többször indulatosan tette szóvá az oldalvonal mellől. Szavai meghallgatásra találtak, ugyanis hamarosan a cseh center, Karolina Bednarova blokkjával került ismét látótávolságba a Gödöllő (16:14), ekkor Farkas Mihály, a BSE trénere időt kért. Élvezetes volt a játék, hosszú, izgalmas labdamenetek, látványos megoldások váltották egymást, a BSE jó mezőnymunkájának is köszönhetően 22:18-ra vezetett, de Farkas Mihálynak 22:20-nál megint időt kellett kérnie. Egy ásznyitás, és Bajáriné hibája pontot tette a szett végére, a BSE szerzett vezetést összetettben (25:21, 1:0).

A második részben remekül rajtolt a Gödöllő, a látogatók tökéletesen kihasználták a BSE hibáit. 11:6-nál Farkas Mihály újra magához rendelte tanítványait, de nem tudta megtörni a javuló mezőny- és blokkmunkával, valamint a korábbinál hatékonyabb támadójátékkal jelentkező Gödöllő lendületét. A vendégek egyre többször ütötték át a hazai sáncot, és a nyitásaik is sokkal keményebbek voltak, az első szettben jó szervafogadást produkáló BSE teljesítménye ebben a játékelemben visszaesett. Kisvártatva eldőlt, hogy összesítésben egyenlít a Gödöllő, ugyanis a játszma közepére tetemes előnyre tett szert a látogató (21:25, 1:1).

A harmadik felvonásban is lendületesen, ponterősen kezdett a Gödöllő, de gyorsan egyenlített a BSE (7:7). Ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a tavalyi bajnoki ezüstérmes Gödöllő játéka tűnt meggyőzőbbnek. 19:16-os vendégelőnynél Farkas Mihály időt kért, hamarosan Kötél Dóra nyitásfogadási hibájával ismét egyenlő (21:21) volt az állás. Németh Zsuzsanna ászértékű nyitásával átvette a vezetést a házigazda (23:22), amely küzdelmes, izgalmas végjátékban meg is szerezte a részsikert (26:24, 2:1).

A negyedik szett megint a Gödöllő remek pillanataival kezdődött, érthetetlen, hogy a városmajoriak rendszerint elalszanak a játszmák elején, odaajándékoznak néhány pontot az ellenfélnek, így eleve hátrányból indulnak… A folytatásban is magabiztosan röplabdázott a látogató, amely 9:15 után azonban nem tudott elforogni egy állásból, s a hazaiak ezt kihasználva egyenlítettek (16:16). A felzárkózásba elfáradtak a BSE játékosai, ismét lendületbe jöttek a gödöllőiek, 17:21-nél már hiába kért időt Farkas edző, összesítésben újra egyenlő lett az állás (21:25, 2:2).

Az ötödik rész elején a hazaiak léptek meg, folyamatosan növelték vezetésüket, és már a térfélcserénél tudni lehetett, hogy megnyerik a meccset. Így is lett (15:9, 3:2), de a gödöllőieknek sem lehet okuk szégyenkezni, hiszen apróbb hibáktól eltekintve remekül játszottak. A mérkőzés játékvezetője, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya, Nyári Sándor jelentősebb hiba nélkül, közmegelégedésre tevékenykedett. „Visszavágó” szerda délután, Gödöllőn, ahol a két csapat ismét edzőmérkőzést vív egymással!

EDZŐMÉRKŐZÉS, NŐK

BSE-FCSM–TEVA-GÖDÖLLŐI RC 3:2 (21, –21, 24, –21, 9)
Városmajor, Szamos utca, 20 néző. Játékvezető: Nyári S.
BSE: Török 5, Kovács T. 16, Takács Zs. 16, Németh Zs. 13, Lengyel V. 14, Kovács E. 14. Csere: Tóth A. (liberó), Farkas V., Földesi. Edző: Farkas Mihály
Gödöllő: Gudmann 2, Bednarova 18, Bajáriné 24, Szívós 10, Kránitz 4, Várhegyi 12. Csere: Kötél D. (liberó), Gombai 2, Ferguson 6, Széles 5. Edző: Hollósy László

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 15:10, 20:17, 22:21. 2. játszma: 5:8, 8:15, 13:17, 15:20. 3. játszma: 7:8, 12:15, 21:21, 23:22. 4. játszma: 4:8, 9:15, 16:16, 20:23. 5. játszma: 5:3, 8:5, 12:6

EDZŐI NYILATKOZATOK

Farkas Mihály: – Azokat a játékelemeket gyakoroltunk, amelyeket a Nyíregyháza elleni elődöntőben szeretnénk alkalmazni. Ez a meccs tökéletesen alkalmas volt erre.
Hollósy László: – A legfőbb probléma ismét a koncentráció hiánya volt. Néhány játékszituációban figyelmetlenek voltak játékosaim, ezért gyermeteg hibákat vétettek, ez pedig a mai modern röplabdában megengedhetetlen.