Július 10–12. között a dél-franciaországi Sete városában rendezik a női junior Európa-bajnoki pótselejtező F-csoportjának mérkőzéseit. A kvartettnek a hazaiakon kívül tagja Magyarország, Hollandia és Szlovénia is. Németh Lajos szövetségi edző szerint a kiegyensúlyozott csoportból bárki továbbjuthat, a magyarokat a rendkívül erős motiváció segítheti.
A magyar női juniorválogatott a szerb és a cseh csapattól kikapott a márciusi, tallinni Európa-bajnoki selejtezőn, a házigazda Észtország, valamint Portugália és Montenegró legyőzésével megszerezte a csoport harmadik helyét, így részt vehet a pótselejtezőn. Az észtországi tornát követően két alkalommal, két Héraklész-hétvégén találkozott az együttes, amely a felkészülés hajrájában részt vett a hagyományos jászberényi Electrolux-kupán. Három vereség után a legfontosabb meccseken két győzelem következett, így aranyérmet nyert Németh Lajos szövetségi edző csapata, amely azóta a szokásos helyszínen, Dömsödön gyakorol.
„Rendesen edzettek a lányok, szerencsére betegség és sérülés nem nehezítette a munkánkat – mondta a tréner. – A jászberényi torna mérkőzései is megmutatták, hogy a csapatmunkában, a mezőnyvédekezésben, a sáncmunkában, valamint a feladó-ütő kapcsolatban javulnunk kell, ezekre a játékelemekre fektettük a hangsúlyt az elmúlt napokban. Természetesen ugyanaz a problémával továbbra is küzdünk, amivel eddig, ez pedig a gyenge koncentráció. A korábbi tornák tapasztalatai alapján biztos vagyok benne, hogy ez a pótselejtezőn téthelyzetben ismét változni fog, de egy edző ezzel nem nyugtathatja meg magát. Azt azért látom, hogy a lányok levonták az Electrolux-kupa tanulságait, tisztában vannak a figyelmetlenségek következményeivel.”
Németh Lajos együttese Jászberényben kétszer is megmérkőzött azzal a szlovén válogatottal, amellyel Franciaországban is játszik majd. A felkészülési tornán előbb Szlovénia, aztán Magyarország nyert. „Mind a három ellenfelünkről van videofelvételünk, amely a márciusi Európa-bajnoki selejtezőn készült – közölte az edző. – A szlovénok nem abban az összeállításban játszottak tavasszal, amelyben a jászberényi tornán, nem tudom, milyen kerettel érkeznek Setében. A két csapat közelítőleg azonos tudású, a pillanatnyi forma és pszichés állapot dönti majd el a meccset, remélem, a mi javunkra. A francia csapat játékosai nem magasak, viszont rendkívül gyors röplabdát játszanak. A hollandok éppen ellenkezőleg! Ismerjük őket a tavalyi, tiszaújvárosi ifjúsági Európa-bajnoki selejtezőről, de másfél év ebben a korban még sokat számít, nem szabad abból kiindulni, hogy mi volt akkor! Velük szemben sok türelemre lesz szükség támadásban, és sáncban is ki kell várni a megfelelő pillanatot, mert a magas, de nem gyors játékosok hosszú, ívelt labdákat kapnak a feladótól. Nyitásfogadásban továbbra sem magabiztosak, ezt ki kell használnunk.”
Németh Lajos az elmúlt négy év tapasztalata alapján azt mondja, hogy ugyan minden együttes minden játékosa motivált a fontos meccseken, de ebből a szempontból a magyarok kiemelkednek a mezőnyből! „Olyan emberi pluszt tudnak ilyenkor hozzátenni a lányok a teljesítményükhöz, amelynek segítségével bárkivel felveszik a küzdelmet, ebben ezúttal is nagyon bízom – folytatta a tréner. – Komoly csaták lesznek, az biztos. A magyar röplabdasportban megváltóként beszélnek erről a csapatról, azt várják, hogy kozmetikázzuk a válogatott csapatok idei eredményeit. Úgy gondolom, hogy ezt már megtettük, amikor a selejtezőből továbbjutottunk. Négy éve huszonhárom játékossal kezdtük a munkát, közülük most csak öten tagjai a válogatottnak. A keretet a fiatalabb korosztály játékosaival kellett feltölteni, ezért is mondom, hogy mi már megtettük a magunkét, nyugodt lelkiismerettel utazunk Franciaországba, és nyugodt lelkiismerettel is térünk majd haza. Remélem, boldogan, és nem szomorúan!”
Junior Európa-bajnoki pótselejtező, F-csoport, Sete (Franciaország)
A magyar válogatott kerete
Tóth Bíborka, Molcsányi Petra, Molcsányi Rita, Hornok Nikolett (Békéscsabai RSE), Farkas Anett, Milovits Júlia (Vasas Opus-Via Óbuda), Gregori Martina (BSE-FCSM), Szakmáry Gréta, Miklai Zsanett (Betonút-NRK-Nyíregyháza), Sándor Renáta (Jászberényi RK), Csengeri Petra (TEVA-Gödöllői RC), Nagy Eszter (Közgáz SC-DSK). Vezetőedző: Németh Lajos, edző: Csizmadia Szabolcs.
A program
1. forduló (július 10., csütörtök)
17.30: Magyarország–Hollandia
20.00: Szlovénia–Franciaország
2. forduló (július 11., péntek)
17.30: Hollandia–Szlovénia
20.00: Magyarország–Franciaország
3. forduló (július 12., szombat)
17.30: Szlovénia–Magyarország
20.00: Franciaország–Hollandia
Forrás: Rodics Dániel