Rossi: „A magyar szurkolóknak nagyon sokáig el kell viselniük az arcom” – elárulta, mikor mondana fel

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz közismertebb nevén a Tusványos csütörtöki napjának vendége volt Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Az olasz szakember kiemelte, hogy a közelmúlt sikerei ellenére a mostani válogatottat nem lehet az Aranycsapathoz hasonlítani, de tény, hogy az angolok elleni idei 4-0-s győzelemmel beírták magukat a történelembe – írja a kronikaonline.ro az összefoglalójában. Bár a közönség a közelmúlt sikereiről akart a leginkább hallani, arról is szó esett, hogy az olasz edző számára volt egy mélypont, az albánok elleni vesztes meccsek után, amikor még az is szóba került, hogy meneszthetik őt a válogatott éléről.

Rossi elmondta: tény, hogy a magyar válogatottnál töltött pályafutása során az a két vereség fájt számára a legjobban, de soha nem nyújtaná be a felmondását egy vereség után, sőt a vereségek után még inkább kitart a csapat mellett. Ha valaha felmondana, az inkább egy győztes meccs után tenné, de azt sem tervezi, szeretné kitölteni a szerződésben foglalt idejét 2025-ig.

– Ebben a szakmában nagyon nehéz hosszú távra tervezni, én megtanultam, hogy napról napra éljek – hangsúlyozta Rossi, kiemelve, hogy jelenleg nem a világbajnokságra való kijutás a cél. Azok lépcsőzetesek, most a Nemzetek Ligájára koncentrálnak, utána az Eb-re való kijutásra, aztán majd jöhet a vb-kijutás is.

Rossi arra a kérdésre, hogy váltana-e, hogyha egy „nagy” csapattól, klubtól kapna ajánlatot, azt válaszolta, hogy megfontolná, mérlegelne, hiszen ez a szakma erről szól, de kiemelte, hogy sokkal tartozik Magyarországnak, a magyar válogatottnak, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, így időben értesítené őket ilyen esetben, de az igazat megvallva „semmi kedve, esze ágában sincs” otthagyni a válogatottat.

– A magyar szurkolóknak nagyon sokáig el kell viselniük az arcom és a fejem, ez egészen biztos

mondta tréfásan.

Az olaszok elleni őszi Nemzetek Ligája-meccs kapcsán kiemelte, hogy ugyanúgy készülnek rá, mint minden találkozóra, bár tény, hogy a Nemzetek Ligájában eddig az olaszok ellen teljesítettek a legrosszabbul, ami szerinte azért is lehetett, mert a fiúk „duplán izgultak” miatta. Úgy tekint előre, hogy ezúttal jobban fel fognak készülni és jobban is teljesítenek majd.

A közönség soraiból érkező kérdésre elmondta, soha senki nem kérte, hogy énekelje a magyar himnuszt, „jött magától”, hiszen már több mint tíz éve Magyarországon él, ez az ország az otthona lett, a magyar emberek között éli a mindennapjait – a magyar válogatott történetének ő a negyedik legrégebb óta a szövetségi kapitánya, úgyhogy

a himnuszéneklés egyfajta tisztelet az ország, a magyarok iránt, „ami szívből jön”.

Waltner a Bognár-éra utáni Paksról: “Nekem szakmailag többet jelent egy 2-0-s siker, mint egy 5-4-es győzelem” – interjú