Rosszul kezdett, mégis újabb trófeát gyűjtött be Luke Littler

Az első legek azonnal bizonyították, hogy Wade miért fantasztikus, bőven 100 feletti átlaggal, jó kiszállózással kezdett, míg Littler sokáig csak kereste magát, így előbbi 5–0-ra vezetett az első szünet előtt. Onnan aztán úgy jöttek vissza, mintha kicserélték volna őket, Wade játéka visszaesett, Littler pedig elővette legjobbját, s pillanatok alatt visszajött 5–5-re – tudósított az nso.hu.

egy ideig fej-fej mellett haladtak a felek, majd Littler néhány bravúros brékleggel szépen lassan elkezdte növelni a különbséget. Már 10 megnyert leg felett jártak, amikor Wade visszajöhetett volna ikszre, de a lehetőséget elszalasztotta, a 18 éves klasszis pedig nem sokkal később lezárta a meccset: 18–13-ra diadalmaskodott.

Wade 101 feletti átlaggal és 45 százalékos kiszállózással abszolút nem vallott kudarcot, de Littler a 42 százalékos kiszállózás mellé egy 107-es körátlagot pakolt össze, s ezzel megcsinálta a triplázást: rövid időn belül a világbajnokságot, a Premier League-et és immár a World Matchplayt is megnyerte.

Statisztika: Luke Littler egyébiránt rekordot is döntött a döntőben. No, nem csak azzal, hogy a sorozat legfiatalabb győztese lett, hanem azzal is, hogy immár övé a World Matchplay történetének legtöbb 180-as dobása egy torna alatt.

DARTS – World Matchplay, Blackpool
Döntő
Luke Littler (angol, 107.24)–James Wade (angol, 101.54) 18–13

Írta a Magyar Hírlap

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.