Rózsa és Balogh a nemzetközi ranglistákat ostromolja!

kyokushin5.jpg

Az egyik legszínvonalasabb angol szakmai oldal, a „kyokushinresults”, már hosszú esztendők óta, minden évben egy olyan húszas ranglistával lepi meg olvasóit, mely szervezetektől függetlenül, az aktuális év teljesítményét figyelembe véve próbálja meg sorba állítani a kyokushin fightereket.

Ebben az esztendőben két magyar karateka vívta ki magának a lehetőséget, hogy helyet kapjon súlycsoportja a legjobbjai között.

Rózsa „A gép” Gábor (Nyíregyházi Fight, edző: Shihan Bencze Antal) a világranglistán ötödik, míg az európai ranglistán az első helyet szerezte meg, olyan neveket megelőzve, mint az IKO1 bajnokát, Yuuki Fukuii-t, az IFK Európa-bajnokát, Artem Uzunyant, az IKO1 Európa-bajnokát Shamil Lakaevet, vagy például a Kyokushin-kan EK. győztesét, Emil Dzahafarovot.

 A másik bajnokunk, Balogh „Varázsláb” Zsolt (Victory Martfű, edző: Sensei Stefanovics József) az összesített világranglistán az előkelő tizenhetedik helyet foglalja el. Első éves felnőttként ez igen jelentős teljesítmény a martfűi kiválóságtól, hiszen már most olyan nevek szerepelnek a háta mögött, mint az IKO1 veterán japán bajnoka Naoki Ichimura, a WKO japán bajnoki ezüstérmese Kenta Mori, vagy éppen Eb. bronzérmes, szintén WKO harcos, Mindaugas Pavilionis.

GRATULÁLUNK FIÚK!!!

Schmidt Péter