S. Kovács Ádám csapata nyerte a szerb bajnokságot

ska.jpg

S. Kovács Ádám együttese, a Karate Klub HAJDUK-OTP Banka nyerte a szerb karate csapatbajnokságot.

A versenyző menedzsmentjének tájékoztatása szerint a klub története során először szerezte meg a bajnoki címet. A magyar karatés a két forduló során hét mérkőzésből öt győzelemmel, s két döntetlennel segítette csapatát.
   
"Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznünk az első helyet és mindehhez én is hozzájárulhattam. Nem volt egyszerű feladatom a második fordulóban, mivel az ellenfeleim a döntetlenre törekedtek, és kizárólag védekeztek. Nem kezdeményeztek támadásokat, nem vállalták fel a harcot, így pedig nagyon nehéz pontokat hozni rajtuk" – mondta S. Kovács.
   
A Karate Klub HAJDUK-OTP Banka a nyolc csapatot számláló mezőnyben veretlenül lett első.

MTI