A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Borussia Dortmund hazai pályán 4-1-es vereséget szenvedett a Hamburgtól. A bajnoki kudarcot követően azonban nem bánkódhatnak sokat a játékosok, hiszen szerdán már a Sahtar Doneck elleni Bajnokok Ligája-meccsen kell bizonyítaniuk.
A dortmundiak Robert Lewandowski 17. percben szerzett szemfüles találatának köszönhetően még örülhettek, de a Hamburg egy perccel később egy gyors támadás végén már egyenlített is. A 26. percben Szon Hung Min szépségdíjas góljával pedig már vezetett is a Hamburg. A továbbiakban sem alakult jól a címvédő számára a mérkőzés, hiszen a csapat lengyel gólszerzőjét a 31. percben kiállította a játékvezető. Valamelyest javult a helyzet, amikor Jeffrey Bruma belépőjét követően a második félidő 60. percében a vendégek is tíz emberre fogyatkoztak, de a Dortmund nem tudott újítani.
A hamburgiakat azonban nem viselte meg játékostársuk kiállítása, és a 62. percben már 3-1-re vezettek. Szon Hung Min 89. percben szerzett találata a kegyelemdöfést jelentette a Dortmund számára, így a Hamburgnak fölényese győzelmet hozott.
Nuri Sahin a Borussia Dortmund együttesétől 2011-ben a Real Madrid csapatához szerződött, de „királyi gárda” kerete olyannyira erős, hogy a török játékos nem jutott szerephez, így José Mourinho kölcsönadta a Liverpoolnak. A liverpooli fél évet követően Sahin most újra a Dortmund együttesét erősíti kölcsönben, és bár ő nem így képzelte el a találkozót, szerinte megérdemelt volt a hamburgiak győzelme.
Labdarúgás akciók a bet365 oldalán, a BL-meccsek alatt több bónuszt is megjátszhat.
„Nem sikerült belerázódnunk a mérkőzésbe, és nagyon nehezen vettük fel az ellenfél ritmusát. A két kapott gólt követően Lewandowski pirosat kapott, és itt már igen nehéz helyzetben találtuk magunkat. Azt gondolom, hogy a Hamburg megérdemelte a győzelmet, de egyszerűen nem kaphatunk négy gólt itthon.”
A Real Madrid tulajdonában lévő játékos hangsúlyozta, hogy el kell fogadniuk a vereséget, és a Bajnokok Ligája mérkőzésre kell koncentrálniuk.
„Egy ilyen vereség igen kellemetlen, de nem rágódhatunk sokat rajta, hiszen szerdán már a Shakhtar ellen játszunk. Nagyon kell koncentrálnunk, mert biztos vagyok benne, hogy ők is ki fogják használni az általunk vétett hibákat. A hétvégi vereségből nem lehet nagy következtetéseket levonni, hiszen a BL egy teljesen más sorozat.”
A fogadás oddsait is figyelembe véve kiegyenlített találkozóra van szerdán kilátás a Dortmund és a Sahtar között.