F1
2016. június 17. péntek, 09:22
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
A Toro Rosso spanyol F1-es pilótája úgy véli, hogy a Red Bullnál lévő ajtó egyelőre bezárult, de még nem akar kilépni a programból – meglátja, hogyan alakul a jövő, bízik a lehetőségben.
Carlos Sainz helyzete is különlegessé vált Max Verstappen előléptetésével, hiszen ezzel tulajdonképpen eldőlt, hogy a Red Bull melyiküket favorizálja – ráadásul Daniel Ricciardo helye is biztosnak tűnik, így pedig számára nem marad ülés az első csapatnál. Szóba hozták már a Ferrarival is, de Sainz szerint a célja a Red Bull, ezt kijelentette már korábban is.
“Az igazság az, hogy a Red Bullnál lévő szituáció most lezártnak tűnik” – nyilatkozta a fiatal spanyol pilóta az NBCS-nek. “Viszont arra is gondolnunk kell, hogy a Toro Rosso egy jó erőforrással, még egy év tapasztalattal szintén jó opciónak tűnik. James Key egy brilliáns mérnök, aki nagyot dob a csapaton”.
“Meglátjuk, hogy hol leszünk jövőre, de természetesen jelen pillanatban nem akarok kilépni a Red Bull programjából és a Toro Rossótól, de az első csapat ajtaja most úgy tűnik, hogy zárva van” – mondta Sainz. “Amit elmondhatok, az az, hogy nagyon boldog vagyok amiatt, ahogy alakultak a dolgaim az utóbbi időben. Nagyon örülök annak, hogy együtt javulhatunk a Toro Rossóval, mert tényleg sokat fejlődünk”.
“A Ferrarival és a Renault-val kapcsolatos hírek csak pletykák” – szögezte le a pilóta. “A karrierem a Red Bull határozta meg eddig és mindig a legjobb döntést hozták számomra. Bízom benne, hogy eljön majd az én időm”.