Saját szurkolói előtt lehet bajnok a Manchester

manchester_united.jpg

Tíz év után először ismét saját közönsége előtt ünnepelhet bajnoki címet a Manchester United, amely az angol labdarúgó Premier League 37., utolsó előtti fordulójának szombati nyitómérkőzésén az Arsenalt fogadja.

Sir Alex Ferguson irányításával már tízszer értek a csúcsra a Vörös Ördögök, de eddig mindössze egyszer, az 1998/99-es szezonban hozta úgy a sors, hogy az Old Traffordon sikerült begyűjteniük a végső sikerhez szükséges pontokat. A többi esetben kénytelen voltak idegenben ünnepelni vagy úgy lettek elsők, hogy pályára sem léptek, s a riválisok botlásának köszönhetően ülhettek a trónra.
   
A címvédő és hat pont előnnyel listavezető manchesterieknek a szombati mérkőzésen mindössze egy pontra van szükségük ahhoz, hogy megszerezzék a klub történetének 18. bajnoki címét, s ezzel beérjék az örökrangsorban még egyedüliként éllovas FC Liverpoolt.    Persze ehhez várhatóan az Arsenalnak is lesz egy-két szava: a londoniakat fűti a visszavágás vágya, ugyanis a Bajnokok Ligája elődöntőjében 4-1-es összesítéssel búcsúztatta őket az MU.
   
A második helyezett Liverpoolnak reálisan most már csak pozíciója megtartása lehet a célja, a csapat vasárnap a sereghajtó West Bromwich Albion otthonában lép pályára, míg a tőle három ponttal leszakadva harmadik Chelsea a Blackburn Roverst fogadja.
   
A kiesés elleni küzdelem is tovább zajlik, igencsak szokatlan, hogy két fordulóval a zárás előtt még nincs biztosan búcsúzó együttes. Ebben a harcban két, magyar futballistát is foglalkoztató csapat is érdekelt: Halmosi Péter Hull Cityje a Bolton Wanderers, Fülöp Márton Sunderlandje pedig a Portsmouth otthonában próbál "életmentő" pontot vagy pontokat szerezni. Gera Zoltán gárdája, a Fulham is egy kiesés ellen küzdő csapatnál, a Newcastle Unitednél vendégszerepel.
   
Premier League, 37. forduló:
    szombat:
    ——–
Manchester United-Arsenal 13:45 ó   
Bolton Wanderers-Hull City 16   
Everton-West Ham United 16   
Middlesbrough-Aston Villa 16   
Newcastle United-Fulham 16  
Stoke City-Wigan Athletic 16    
Tottenham Hotspur-Manchester City 16
    vasárnap:
    ———  
West Bromwich Albion-FC Liverpool 14:30 ó 
Chelsea-Blackburn Rovers 17   
    hétfő:
    ——
Portsmouth-Sunderland 21 ó

    Az állás:
 1. Manchester United      36   67-24    86 pont
 2. FC Liverpool           36   72-26    80
 3. Chelsea                36   63-22    77
 4. Arsenal                36   64-36    68
 5. Aston Villa            36   52-47    58
 6. Everton                36   50-36    57
 7. Fulham                 36   38-32    50
 8. Tottenham Hotspur      36   42-41    48
 9. West Ham United        36   39-41    48
10. Manchester City        36   56-48    47
11. Wigan Athletic         36   33-43    42
12. Stoke City             36   35-51    42
13. Bolton Wanderers       36   40-51    40
14. Blackburn Rovers       36   40-58    40
15. Portsmouth             36   35-55    38
16. Sunderland             36   31-48    36
17. Newcastle United       36   40-57    34
18. Hull City              36   38-62    34
19. Middlesbrough          36   26-54    31
20. West Bromwich Albion   36   36-65    31