Rali
2016. június 10. péntek, 20:00
Pontgyűjtés céljából érkezik a 23. Veszprém Ralira a Sajtós Dénes, Marcsa Nikolett páros. Ez a verseny kiemelten fontos a bajnokság szempontjából, hiszen másfélszeres pontot osztanak majd.
A versenyt megelőző héten megérkeztek az autóhoz az új rugók és lengéscsillapítók, amik be is lettek építve. Ezen alkatrészeknek a jó beállítása nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen a Veszprém környéki pályák nagyon kemények és itt kaphat az autó legtöbbet a szezon során.
A csapat szerda reggel Veszprém felé vette az irányt, hogy ott legyen a hivatalos teszten. Hadikék sajnálatos balesete okán viszont csak 15 kilométert tudtak autózni, de szerencsére a rendező csütörtökön kárpótolta őket, és egy közeli helyen újabb tesztet biztosított a versenyzőknek, ami nagyon hasznosnak bizonyult és sikerült is jól beállítani a versenyautót.
„Nagyon sajnáljuk ami Hadikékkal történt, Zolinak jobbulást kívánunk, Andráséknak pedig üzenjük fel a fejjel és várjuk vissza őket mihamarabb a versenypályákra” – mondta Szilágyi Tamás, a csapat koordinátora.
A veszprémi verseny nagyon fontos mindenki számára, mivel itt 1.5x-ös pontot osztanak majd, ezért is gondoltuk úgy, hogy egy régi ismerőst ültetünk Dénes mellé.
„Marcsa Nikivel mentünk tavaly a Mecsek Rallye-n, és nagyon gyorsan fel tudta venni a ritmust Dénes mellett. Ezért választottuk őt újra, de mivel neki a következő versenytől van fix ülése, nem tudjuk hogyan tovább. Mindenképpen szeretnénk egy profi navigátort Dénes mellé, ezért ha valaki látja magában a potenciális jelöltet, jelentkezzem nálunk a következő email címen: szilagyit78@gmail.com” – zárta a beszélgetést Szilágyi Tamás.