Ugyan az első néhány hely sorsa már eldőlt a Formula-1-es világbajnokságban, a Sauber F1 Team számára még pontokra van szükség a szezon utolsó két versenyén. A svájci csapat jelenleg a hetedik helyen áll a konstruktőri világbajnokságban.
Az Indiai Nagydíj után a Toro Rosso a nyolcadik, ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a Sauber, míg a hatodik helyezett Force India tíz pontos előnyben van. Így Kamui Kobayashi és Sergio Perez egyszerre üldöző és üldözött – nem könnyű feladat behozni a lemaradást és megvédeni az előnyt.
Ez azért van így, mert a befúvásos diffúzor fejlesztését a Sauber leállította a nyár folyamán, miután betiltották a vitatott technológiát. Annak ellenére, hogy egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek ellenfeleikhez képest, a csapat mindent megtesz az Abu Dhabi Nagydíjon, hogy a lehető legjobb pozíciót szerezze meg a világbajnokságban.
Kamui Kobayashi:
"Abu Dhabi az a pálya, ahol első három Formula-1-es pontjaim szereztem, 2009-ben a hatodik helyen végeztem. Az volt második versenyem és természetesen soha nem feledem. Tetszik az szürkületi verseny. Izgalmasabbá teszi a futamot a nézőknek, számunkra pedig nagyon megterhelő. A kihívás nem változik, amikor kigyúlnak a fények, de a pálya hőmérséklete nagyon visszaesik, amikor a nap lenyugszik. Nehéz a verseny során alkalmazkodni. A pálya vonalvezetése tetszik és azt hiszem, izgalmas verseny lesz mindenki számára."
Sergio Perez:
"A legjobb emlékeim vannak Abu Dhabiról. Tavaly első Formula-1-es tesztem teljesítettem itt, amely nyilvánvalóan sokat jelent nekem. Tavaly itt versenyeztem utoljára a GP2-ben és megnyertem a szombati versenyt, 20 másodperces előnnyel. Most majdnem egy éves Formula-1-es tapasztalattal térek ide vissza, az idő nagyon gyorsan elszállt. Szeretem a száraz hőséget a sivatagban, érdekes lesz megszerezni az első tapasztalatokat arról a versenyről, amely nappal kezdődik és sötétben ér véget. Örömmel várom ezt a versenyt és, mint mindig, a lehető legtöbbet szeretném kihozni belőle, a lehető legtöbb pontot szerezni."
James Key, technikai igazgató:
"Abu Dhabi tavaly emlékezetes volt, a világbajnokság itt dőlt el. Egy tény, a versenyen nagyon nehéz volt előzni. Ezt az idei évben is figyelembe kell venni, habár a DRS az előzést támogatja. De természetesen érdekes verseny lesz, ahol a stratégia szerepet játszhat. A lágy és a közepes keveréket használhatjuk, ezt a kombinációt kaptuk Suzukában is. A pálya maga három, nagyon különböző szektort tartalmaz. Az első egy rövid szektor, közepes-nagy sebességű kanyarokat tartalmaz. A másodikban a sikánok és a két hosszú egyenes dominál, így az alacsony és hatékony légellenállás fontos. A harmadik szektor nagy leszorítóerőt igényel a lassú-közepes kanyarokban. Ezért fontos része a pénteki munkának, hogy megfelelő leszorítóerőt és egyensúlyt találjunk erre a pályára. Az autó ugyanolyan lesz, mint Indiában. Azonban, néhány újítás lesz a mechanikai beállításban, a nehéz indiai időmérő edzést követően, ahol nem tudtuk a gumikat munkára fogni. Úgy gondoljuk, Abu Dhabi jobb lesz számunkra, de ennek ellenére részletesen kell vizsgálódni és új elgondolásaink vannak, arra az esetre, ha a gumik problémát jelentenének. Az indiai versenyen visszatértünk oda, ahová versenyképességünk alapján tartozunk, erre a szintre van szükség az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén is."