Sávolt Attila lesz a Vasas tenisz szakosztály igazgatója

Vasas_tenisz.jpgA Vasas Sport Club együttműködési megállapodást kötött a Sávolt Tenisz Akadémiával. A megállapodás szerint a két fél a jövőben egy egységként működik azzal a céllal, hogy a Vasas Sport Club tenisz szakosztályának hagyományait folytatva, az általuk hozzáadott értékeket kihasználva a további még sikeresebb működést elősegítsék.
 
Az Akadémia biztosítja a tenisz szakmailag magas színvonalú oktatását, egyben az együttműködés időtartama alatt a Vasas múlttal, kötődéssel és sikeres élsportolói pályafutással rendelkező Sávolt Attila, mint szakosztály igazgató vállalja a tenisz szakosztály szakmai vezetését, felügyeletét. Az Akadémia vállalja, hogy a Folyondár utcai létesítményt igénybe vevő, versenyengedéllyel rendelkező sportolók a Vasas Sport Club igazolt versenyzői legyenek. A Vasas Sport Club pedig biztosítja a szükséges sportegyesületi hátteret, a jövőben fejlesztésre kerülő sportlétesítményt, a sportág céljainak minél eredményesebb megvalósításához.

Ezen felül tovább működik a Vasas Pasaréti Sportcentrumon tenisz bázisunk, ahol elsősorban az utánpótlásképzésben, tanfolyamok formájában folyik színvonalas munka.

A közleményhez Markovits László a Vasas Sport Club ügyvezető elnöke annyit tett hozzá, hogy nagy örömére szolgál, hogy újabb régi Vasas kötődésű sikeres sportolót tudott az ügyvezetés az egyesület munkájához megnyerni és nagyon bízik a sikeres együttműködésben. (www.sportforum.hu)