Schmidt Ádám: Elhivatott edzők nélkül nincs jövője a magyar sportnak

MH/MTI
2023. október 26. csütörtök. 18:43

A Millenárison szervezett eseményen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntötte a jelenlévőket, és beszédében hangsúlyozta, hogy a sportirányításban kiemelten foglalkoznak az edzőkkel.

„A sportolók mellett az őket felkészítő szakemberek elismerésére, megbecsülésére és szakmai támogatására egyaránt nagy hangsúlyt helyezünk. Hiszen, ha önök, edzők nem teszik vonzóvá a sportot, nem szerettetik meg a mozgást a gyerekekkel, és nem nevelik, nem terelgetik őket megfelelően, akkor nincs jövőnk. Remélem, hogy ezzel a programmal egy új hagyományt teremtünk és valódi segítséget tudunk nyújtani a magyar sportért végzett szolgálatukban” – idézte őt a sportállamtitkárság csütörtöki közleménye.

Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár az utánpótlás edzőprogramok legnagyobb kihívásairól, a toborzásról, lemorzsolódásról és megtartásról beszélt előadásában.

„Nagyon fontos, hogy ebben a folyamatosan változó és ingergazdag világban minél több fiatalt meg tudjunk nyerni a sportnak. Ebben pedig jelentős szerepe van az edzőknek, akik már a gyerekekkel való első találkozás során egy életre szóló elköteleződést alakíthatnak ki a sportolással” – emelte ki a helyettes államtitkár.

A Risztov Éva olimpiai bajnok úszó által vezetett kerekasztal-beszélgetés témája a tanulás és a sportolás kapcsolatát, valamint a lemorzsolódás okait és megelőzését vizsgálta. Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó elárulta, hogy fiatalon többször is be akarta fejezni a sportolást.

„Nagyon sokat küzdöttem azért, hogy ne hagyjam abba a sportot. Egy időben mindent elkövettem, hogy ne kelljen lemennem az uszodába. Édesanyám és a tanáraim kulcsszerepet játszottak abban, hogy folytassam az edzéseket, és ne adjam fel a vízilabdát.”

Kende-Hofherr Krisztina, aki kommunikációs szakemberként több sportolóval dolgozott már együtt, a motiváció fontosságát emelte ki.

„Még mindig nagyobb a hangsúly azon, hogy miben kellene fejlődnie a sportolónak, miben nem elég jó, ahelyett, hogy az erősségeit emelnék ki, és azokat kihasználva segítenék az egyént csúcssportolóvá válni” – hangsúlyozta.

Kozák Luca Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó bevallotta, számára ijesztő a gondolat, hogy egyszer abba kell hagynia az élsportot, éppen ezért is volt számára fontos a továbbtanulás.

„Az edzések és a versenyzés mellett nappali tagozaton tanultam az egyetemen, vegyész szakon szereztem diplomát. A továbbtanulás terén a legnagyobb példaképem Baji Balázs volt, aki állatorvosként végzett. Az edzőtáborokban mindig láttam, hogy milyen keményen készül a vizsgáira, miközben a világ legjobb gátfutói között versenyez. Ez engem is nagyon motivált” – árulta el.

Csernus Imre pszichiáter az őszinte kommunikáció fontosságát hangsúlyozta Edzőnek lenni vagy látszani? című interaktív előadásában. A közönséget bevonva a hiteles edzők ismérveit, az érzelmi felelősségvállalás jelentőségét és a konfliktuskezelés fejlesztését boncolgatta.

„Ha az edzők kendőzetlenül mernek beszélni a pozitív dolgok mellett a hiányosságokról és a szakmát foglalkoztató problémákról is, azzal nagyon sokat tehetnek a lemorzsolódás ellen” – vélekedett.

A szervezők célja a szakmai nap megrendezésével az volt – amint arra a közlemény kitér –, hogy átfogó módon közelítsék meg az utánpótlássport témakörét, elsősorban az egyénre, a versenyzőkre és az edzőkre fókuszálva. Továbbá az is, hogy közösen megvizsgálják, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a gyerekek örömmel és motiváltan sportoljanak egészen felnőttkorukig, közösségi sportot űzve pedig akár életük végéig.

Írta a Magyar Hírlap