Schuster: Cristiano Ronaldo előbb-utóbb a Madridban fog játszani

ronaldo.jpg

Bernd Schuster, a Real Madrid vezetőedzője kijelentette, hogy Cristiano Ronaldo nemsokára a királyi gárdában fog játszani. Az AS című spanyol lap szerint a madridiak 90 millió eurót sem sajnálnának a portugál zseni leigazolására. Ronaldo egyelőre nem mondott semmi biztosat, a MU honlapja szerint a BL-döntő után azt nyilatkozta marad, de más fórumokon arról beszélt, hogy a következő napokban fog dönteni.

A Real Madrid háza táján már hetek óta a Manchester United portugál sztárja, Cristiano Ronaldo megszerzése a téma. Ezúttal a csapat vezetőedzője, Bernd Schuster is nyilatkozott a királyi gárda vételi szándékáról.

„Előbb vagy utóbb Cristiano Ronaldo fehér mezbe öltözik. Ha van esély rá, hogy megszerezzük, akkor a Real Madrid mindent meg fog tenni a leigazolásáért” – mondta a német mester.

Az AS című spanyol lap információi szerint a királyi gárdánál nem kevesebb mint 90 millió eurót szánnak az ügylet lebonyolítására.

Két héttel ezelőtt Ramón Calderón, a klub elnöke kijelentette, 100 millió eurójuk van játékosvásárlásra. Ebből 10 millió eurót Ezequiel Garay szerződtetésére költenek, aki 2009-től fog a Real csapatába kerülni a Racing Santandertől.

A maradék 90 millió euró Calderón reményei szerint elegendő lesz Ronaldo megvásárlására. Az elnök optimista az ügylettel kapcsolatban, úgy gondolja a MU BL-győzelme is mellette szól.

„Természetesen van esélyünk Ronaldo megszerzésére, sőt most még jobb helyzetben vagyunk, mivel a Manchester United megnyerte a Bajnokok Ligáját. A portugál játékos minden fontos címet elhódított már az angolokkal, így valószínűleg új kihívásokra vágyik” – mondta bizakodóan az elnök.

Angol oldalról egyelőre nem mondanak semmi konkrétumot, de a MU honlapján csütörtökön megjelent Ronaldo nyilatkozata, amiben kijelenti, marad a „vörös ördögöknél”, habár ezt a moszkvai ünneplés hevében nyilatkozta, és más alkalmakkor még arról beszélt, hogy a következő napokban fog dönteni jövőjéről.

www.nemzetisport.hu