Kimondottan jó napot zárt a Sebestyén Sándor – Bognár József – Ungvári Miklós alkotta autós egység a Dakar hatodik napján, az UNIQA Sandlander Team pilótájának eddig ez a pálya tetszett a legjobban. Az egység 54. helyen ért célba, amivel az összetett 51. helyén áll, a T2-es kategóriában pedig hatodikak.
„Nekem és az autónak is nagyon fekszenek a murvás szakaszok, a kocsi pedig nagyon stabilan vette a sok-sok kanyart, hajszálpontosan működött minden. A szervizcsapat éjszakai munkája nélkül nem ment volna minden ilyen olajozottan, hálás vagyok nekik” – mondta a célban Sebestyén Sándor.
A pilóta az összekötő szakaszokat kissé hosszúnak tartotta és mint mondta, ez az eddigi legnehezebb Dakarja. Az autós trió a rengeteg fanatikus nézőnek nagyon örült, annak azonban már kevésbé, hogy a szerpentines, szűk utakon nem lehetett kockázatmentesen előzni, így többször beragadtak mások mögé.
„Az elmúlt hat napban eléggé elfáradtunk, úgyhogy nagyon jó, hogy holnap pihenőnap lesz. Szeretnénk végiglátogatni az ismerőseinket a bivakban, sokan közülük a szériaautós kategóriában nagy riválisaink, de a pályán kívül jó kis barátságok szövődnek. Emellett át kell beszélni a következő hét csapattaktikáját és az autóra is ráfér egy alaposabb vizit. Az biztos, hogy babonából nem mosatjuk le a Toyotát, ahogy a szakállunk is megmarad a verseny végéig” – mondta mosolyogva a versenyző.
A cselgáncsozó Ungvári Miklósnak leginkább az edzések hiányoznak a világ legkeményebb tereprali versenyén, mint mondta, nem szokott ennyit egy helyben ülni, ezért holnap biztosan szakít időt a sportra.
A Sandlander kiemelt támogatója az UNIQA, otthona a Lurdy Ház. A csapat pénzügyi döntéseiben az Exclusive Change nyújt gyors segítséget, sportolóinak teljesítőképességéről a BeSporty gondoskodik.