Sebestyén Péter indul az Olasz Bajnokságban

Talmacsi_Japan_2009.jpg

A Faster Management minden megtett annak érdekében, hogy Péter már idén – miután betöltötte a 16. életévét – állandó versenyzője legyen a Gyorsasági Motoros Világbajnokságnak, jóllehet Talmácsi Gábor partnerei Pétert is biztosították támogatásukról, sajnos a rendelkezésre álló keret nem volt elegendő a vb-n való részvételhez.

De a munka nem állt meg. A menedzsmentnek sikerült felkutatni egy kedvező lehetőséget, mely az olasz ELLEGI Racing Team-től érkezett – a tavalyi év során ez az alakulat szolgáltatta az olasz bajnokot Riccardo Moretti személyében – arra vonatkozóan, hogy induljon Péter az ő csapatukban. Mivel az olasz bajnokság a spanyol bajnoksággal közösen a legerősebb nemzetközi futamsorozatok egyike, így a partnereinkkel közösen úgy gondoltuk, hogy mindez kihagyhatatlan lehetőség Péter számára. A bajnokság 7 futamból áll, köztük olyan versenypályákon, melyeken a MotoGP mezőnye is összeméri tudását. Az idei szezon komoly verseny körülmények közötti tapasztalatszerzésről szól majd, és amennyiben Péter folyamatosan megbízható teljesítményt nyújt, vélhetően könnyebben megnyílnak majd a kapuk a folytatást illetően.

 

OLASZ BAJNOKSÁG, 2010. VERSENYNAPTÁR

2010. április 18. Vallelugna

2010. május 2. Monza

2010. június 19. Mugello

2010. június 20. Mugello

2010. július 4. Misano

2010. szeptember 19. Imola

2010. október 17. Mugello

 

Talmácsi Gábor nyilatkozata:

Nagyon örülök, hogy Péternek nem kell kihagynia egy évet és egy olyan színvonalas bajnokságban tud indulni, mint az olasz. Hiszek abban, hogy képes jó eredményeket elérni, hiszen nem egyszer láttam már motorozni, versenyezni. Úgy vélem, hogy a spanyol bajnokság után remek alkalom számára, hogy kipróbálja magát ebben a sorozatban is, egyúttal megismerje az olasz pályákat, hiszen vannak közöttük olyanok is, amelyek szerepelnek a vb versenynaptárában is. Amiben tudom segíteni fogom, ahogyan tettem ezt eddig is.

 

Péter indulása elsősorban a RIGHT GUARD kiemelt támogatásának köszönhető. A Henkel Magyarország Kft. nevében Németh Ottó marketing vezető a következőket mondta a közös együttműködésről:

Péter a közeljövő egyik legnagyobb ígérete, a holnapután bajnoka. Büszkék vagyunk, hogy egy ilyen tehetséget a sikerhez vezető útján, a kezdetektől remélhetőleg a csúcsig segíthetjük. Külön öröm számunkra a tény, hogy általa Talma mellett immáron még egy magyar motorversenyző sisakján és ruházatán is ott lehet a Right Guard, a Got2b és a Loctite márkánk logoja.

 

Roberto Favaro, Péter menedzserének nyilatkozata:

Örülök, hogy sikerült megoldást találnunk arra, hogy Péternek kényszerből nem kell kihagynia egy évet, hanem indulni tud egy ilyen erős bajnokságban a tavalyi bajnokcsapat versenyzőjeként. Azon leszünk, hogy minél több tapasztalatra és rutinra tegyen szert Peti, amit a későbbikben kamatoztatni tud, remélhetőleg 2011-ben már a vb-n.

 

XLsport –
Forrás: Faster Management

 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.