Sebestyén Péter – "Sachsenring az egyik kedvenc helyszínem"

image

A nehéz mugellói hétvége után július 15-17. között a Right Guard Racing motorsport program fiatal versenyzője a Német Nagydíjon folytathatja a számára korántsem egyszerű első MotoGP szezonját.

Két hét pihenő után a Gyorsasági Motoros Világbajnokság immár kilencedik versenyhétvégéjét a német Sachsenringen rendezik. A pályának komoly hagyományai vannak, hiszen már 1927-ben is rendeztek futamokat, természetesen teljesen más körülmények között. Olyan magyar kiválóságok is versenyeztek itt, mint Drapál János vagy Szabó II. László.

 A jelenlegi, 3671 m-es ring 1996-ban épült újjá, az első FIM Moto GP versenyt 1998-ban rendezték, és azóta, a számos fejlesztésnek köszönhe tően a pálya még alkalmasabbá vált az efféle rendezvényekre. A 125 cc kategória versenyzői 27 kört futnak. A mindössze 12 méter széles pályát 10 bal és 4 jobb kanyar tarkítja, leghosszabb egyenese 780 m-es.

 A bal kanyarok többsége főleg a pálya középső szakaszán teszi próbára a gumiabroncsokat és persze a versenyzőket is.  

Peti és menedzsere, Roberto Favaro már a helyszínen vannak. A mai napon a szokásos pályabejárásé volt a főszerep, valamint egy fontos megbeszélést tartottak a mérnökökkel és a szerelőkkel, hogyan lehetne a legmegfelelőbb motorgeometriai beállításokat megtalálni. A magyar versenyző a nehéz olasz hétvége ellenére nagyon várja az újabb próbatételt. 

Sebestyén Péter: „Annak ellenére, hogy a versenyzők körében nem örvend nagy népszerűségnek a ring, nekem az egyik kedvenc helyszínem. Nagyon fontos, hogy az edzések jól sikerüljenek.”

Roberto Favaro: „Sokat kell dolgoznunk a geometriai beállításokon. Nem könnyű számunkra ez a szezon, de örülünk az újabb kihívásnak.”
 
A magyar közönség a Digisport csatornán az alábbi időpontokban tekintheti meg az edzéseket és a futamot.

Forrás: Faster Management

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.