Sebestyén Peti a Holland Nagydíj kapujában

image

Gyorsasági motoros reménységünk, a 17 éves Sebestyén Péter ma megérkezett a MotoGP következő helyszínének otthont adó Assenbe, Hollandiába. 1949 óta minden évben megrendezik itt a MotoGP-t, ezért a Holland Nagydíj méltán vált a versenysorozat egyik legnagyobb presztizsű futamává.

A gyorsasági motoros világbajnokság mindhárom kategóriájának versenyzői bejárták az asseni ringet, majd részt vettek a kötelező briefingen, melyen a legszükségesebb információkat osztották meg velük a verseny szervezői. Sebestyén Péter járt már itt három éve, ám az akkori tapasztalatait csak minimális mértékben tudja kamatoztatni, hiszen egy kisebb KTM motorral versenyzett Rookies Cupon.

Legutóbbi versenyén, Silverstone-ban Petinek lehetősége volt igénybe venni a csapat másik mérnökét is, Ueno Hideakit, aki nagyon jó tanácsokkal látta el akkor a fiút, ám sajnos Peti akkor kiesettt a futamon és nem tudta igazán felhasználni a jótanácsokat. Ám ma igazán jó híreket kapott Peti, hiszen a japán mérnök mostantól az ő főmérnöki posztját tölti be, ami azt jelenti, hogy Peti egészen új aspektusból ismerheti meg a versenyzés eme professzionális módját, így mi is kíváncsian várjuk a fejleményeket. 

Egyetlen rosszhír mégis akad a hétvégére, mégpedig hogy igen rossz idő lesz az időjósok szerint, ugyanis mindhárom napra esőt ígérnek. Ez persze nem elég, hogy elvegye versenyzőnk jókedvét, hiszen vérében van, hogy szereti a kihívásokat.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.